A nyúldomolykó védett lett
Figyelem, módosult a védett halak köre!
Három évvel azután, hogy a halászható-horgászható halak listájáról lekerült, hivatalosan is védetté vált a nyúldomolykó, amely 2010-ben az Év Hala volt Magyarországon.
2012.10.07 10:24ma.huEgyebek közt ezt is tartalmazza a vidékfejlesztési miniszter 2012. október elsejétől hatályos rendelete, amely újraszabályozta a védett és fokozottan védett növény- és állatfajok körét, valamint azok természetvédelmi értékét.
A nyúldomolykó védetté nyilvánítása mellett további változás, hogy az eddig is védett felpillantó küllő és homoki küllő átkerült a fokozottan védett kategóriába. Természeti értékük a korábbi 50 ezer, illetve 10 ezer forintról 100 ezer forintra emelkedett.
A védett leánykoncér is esélyes volt a fokozottan védett minősítés elnyerésére, ám besorolása nem módosult. Pedig ugyanúgy bennszülött hala a Duna vízrendszerének, mint az előbbiek. Ezért is lett jelölt a Év Hala címért folyó versenyben, amely most folyik a Magyar Haltani Társaság honlapján. Ismertebbé válása elősegítheti, hogy a jövőben fokozott védelmet kapjon.
Az utóbbi években több halfaj rendszertani besorolása és neve is megváltozott, illetve genetikai vizsgálatok alapján több, korábban egyazon fajba sorolt alfajt külön fajként írtak le. A rendelet, amely 1385 tételt sorol fel, ezeket is feltünteti. A halakra vonatkozó rész egyszerűsített változata a Magyar Haltani Társaság honlapján mindenki számára elérhető.
A nyúldomolykó - Fotó: wikipedia.org
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


