Szegény lápi póc
Verseny a vízben: bedurvult a széles kárász
Néhány nappal a közvélemény-kutatás Szilveszter-napi zárása előtt a széles kárász foglalta el az eddig éllovas szilvaorrú keszeg helyét, a korábban sereghajtó lápi póc pedig a második helyre lépett elő az év hala címért folyó versenyben.
2011.12.26 13:57ma.huAz átrendeződés a széles körű médianyilvánosság eredménye lehet – értékelte a helyzetet Harka Ákos. Korábban ugyanis zömmel horgászok szavaztak a Haltani Társaság honlapján, akik a nagyobb folyóinkból ismert, horgászzsákmányként sem megvetendő szilvaorrú keszeget favorizálták.
A széles kárász valószínűleg annak köszönheti vezető helyét, hogy természetvédő és horgászkörökben egyaránt ismert, és mindkét csoport szimpátiáját élvezi. Szüksége is van erre, hiszen vizeinkben rendkívül megritkult, a szomszédos Romániából pedig már gyakorlatilag eltűnt. Mesterséges szaporításból azonban telepíteni lehetne az alkalmas horgászvizekbe (több egyesület kész is erre), ami hosszú távon garantálhatná a fennmaradását.
A szavazók között sajnos akadt valaki, aki nem tudott belenyugodni a szilvaorrú keszeg lecsúszásába, s manipulálta az eredményt. Társaságunk ezért úgy döntött, hogy az eddigi szavazófelületet a támadás előtti eredményekkel lezárja. A régit leváltó új szavazatszámlálón azonban továbbra is várja a voksokat, függetlenül attól, hogy előzőleg szavazott-e már valaki vagy sem. Bízunk benne, hogy nem éri újabb támadás a programot, és január elsején valóban az a faj nyeri el a kitüntető címet, amelyet a választók többsége tart erre érdemesnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


