Csak tátogni tudott a megtiszteltetéstől
A kősüllő az év hala 2011-ben
A Magyar Haltani Társaság által szervezett közvélemény-kutatás eredményeként 2011-ben a kősüllő viselheti az év hala kitüntető címet, és kaphat ezáltal nagyobb figyelmet - közölte Harka Ákos, a társaság elnöke.
2011.01.02 11:55ma.huA Magyar Haltani Társaság 2011-re már csak jelöltállító szerepet vállalt az év hala megválasztásában. A végső döntést azok a halbarátok hozták meg, akik a társaság honlapján leadták szavazatukat a megadott három halfaj valamelyikére.
A Szilveszter éjszakáján zárult szavazás eredményeként 2011-re a kősüllő (Sander volgensis) lett az év hala, maga mögött hagyva az ugyancsak sokak rokonszenvét élvező réticsíkot és a harmadik helyezett sujtásos küszt.

A süllőhöz küllemében és életmódjában is nagyon hasonló, de annál kisebb növésű faj neve félrevezető lehet, ugyanis egyáltalán nem igényel köves aljzatot, sőt olyan iszapos helyeken is megél, amelyeket termetesebb rokona már elkerül.
Kizárólag Európában, ezen belül is csak a Fekete- és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók vízrendszerében honos. Legnagyobb elterjedési körzete a Volga és a Duna medencéje.
Hazánkban a jelentősebb folyóvizek és a nagyobb tavak lakója, de sehol sem gyakori. Európában a sebezhető fajok közé tartozik, ezért nagyobb kíméletet érdemelne.
A horgászok nagy része egyetért azzal a javaslattal, hogy a kősüllő legkisebb fogható mérete 20 helyett 25 centiméterre, a naponta elvihető mennyiség pedig a jelenlegi 3 kilogrammról 3 darabra változzék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06