Lojális igazgatókat szeretne a kormány?
LMP: Hagyják végre békén az iskolákat!
Osztolykán Ágnes közölte: az LMP beigazolódni látja azokat a korábbi félelmeit, amelyek szerint tavasszal erőltetett ütemű kádercsere kezdődhet az iskolákban.
2012.04.13 10:59MTIAz ellenzéki politikus pártja nevében arra szólította fel a kabinetet, hogy "hagyjanak fel a kézi vezérléssel, hagyják végre békén az iskolákat".
Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnöke úgy látja, hogy a "kézi vezérlés" előkészítése a köznevelési törvény megváltoztatásával kezdődött, mert abban deklarálták a tantestület és az iskolaszék jogkorlátozását az igazgatói kinevezések kapcsán. Utal az arról szóló januári bejelentésre is, hogy március végén akkor is megszüntetik az államhoz átkerülő középiskolákat vezető igazgatók megbízatását, ha azok addig nem töltötték ki ciklusukat.
Osztolykán Ágnes azzal folytatja, hogy ezekre a posztokra szűk határidővel pályázatot írtak ki, több helyen azonban a hivatalos közlések szerint nem vezetettek eredményre, így azokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium érvénytelenítette, majd március végén a kormány hozott egy rendeletet annak érdekében, hogy ideiglenesen az állam az "általa kiválasztott embereket nevezhesse ki az intézmények élére".
A képviselő szerint az iskolaigazgatók év eleji felmentése is önkényes lépés volt, a helyükre kiírt pályázatok indoklás nélküli érvénytelenítése és a felülről történő kinevezések pedig egyértelművé tették: az "oktatásirányítás kizárólag lojális, rendszerhez hű igazgatókat akar látni az iskolák élén".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


