Mondvacsinált okok?
Melegfelvonulás - Az LMP elfogadhatatlannak tartja a tiltást
Az ellenzéki párt közölte: az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betiltotta a melegfelvonulást és "mondvacsinált okokból próbálja a polgárok szabadságjogait korlátozni".
2012.04.06 20:05MTISzabó Tímea, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke és Dorosz Dávid, a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja közleményében úgy fogalmaz, hogy "a rendőrség ott folytatja a gyülekezési joggal kapcsolatos ámokfutást, ahol tavaly abbahagyta".
Az LMP szerint a BRFK tiltó határozata - amely szerint a július 7-re tervezett rendezvény miatt a közlekedést más útvonalon nem lehet biztosítani - teljesen megalapozatlan. Az ellenzéki párt közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy "ha a hasonló útvonalon és ugyancsak hétvégén tartott Békemenet idején lehetett más útvonalon biztosítani a közlekedést, akkor a rendőrségnek nincs oka és jogalapja a jóval kisebb melegfelvonulást betiltani".
Az LMP szerint okkal feltételezhető, hogy a tiltó határozatba foglalt szakvélemény alkotmányellenes, mert a "gyülekezési törvény által vizsgálni nem engedett szempontokat takar".
Az ellenzéki párt közleményében emlékezteti a BRFK vezetőit, hogy amikor tavaly nem adtak engedélyt a melegfelvonulásra, a szervezők bírósági úton helyeztették hatályon kívül a döntést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


