Bűncselekmény történt?

Malévcsőd - Feljelentést tett az LMP

Scheiring Gábor képviselő közölte: az LMP szerdán ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Malév felszámolásának ügyében.

2012.04.04 15:20MTI

Az ellenzéki párt gyanúja szerint a légitársaság felszámolásakor csődbűntett, csalás, valamint hűtlen, illetve hanyag kezelés valósulhatott meg.
   
Scheiring Gábor úgy fogalmazott: bár a feljelentést ismeretlen tettes ellen tették,  véleményük szerint az ügyben a cég vezetése, illetve az államot mint tulajdonost képviselő kormányzati szervek lehetnek érintettek. A politikai felelősség pedig egyértelműen a kormányé, így azt Orbán Viktor kormányfőnek kell viselnie - tette hozzá.
  
Scheiring Gábor kifejtette: már akkor jó eséllyel lehetett tudni, hogy a Malév fizetésképtelenné válik és felszámolás elé néz, amikor az EU elmarasztalta a magyar államot a cégnek nyújtott versenyellenes támogatások miatt. Ennek ellenére az ésszerű gazdálkodás elveivel ellentétben tovább folytatták a veszteséges tevékenységet, ami az LMP szerint kimeríti a csődbűntett gyanúját - tette hozzá.
   
A vélelmezett csalásra áttérve megjegyezte, hogy az uniós döntést követően a Malév továbbra is értékesített repülőjegyeket, amivel megkárosították a vásárlókat.
   
Már korábban is látszott, hogy a Malév gazdálkodása fenntarthatatlan és új üzleti tervre van szükség, de az Orbán-kormány két éven keresztül nem készítette el azt - folytatta a képviselő, aki szerint ez minimum hanyag kezelésnek számít, de "felmerül az is, hogy célzott volt a Malév csődbe juttatása". Ez utóbbi pedig felveti a hűtlen kezelés gyanúját - jelentette ki.
   
Megjegyezte azt is, hogy a bíróság a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki a felszámolás lebonyolítására, ugyanakkor "érthetetlen módon képbe került Varga Jenő, mint felszámolóbiztos".
   
Schiffer András emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlésben az LMP azt az álláspontot képviselte: nem lehet a történetet pusztán 2002 májusában elkezdeni és 2010 májusában befejezni. Hozzátette, pártjukat érdekelte, hogy az elmúlt években hogyan távozhattak vezetők százmillió forintokkal a Malévtól, miközben a cég kilencmilliárd forinttal tartozik a munkavállalóinak. Arra is kitért, hogy miközben a cég a beszállítóinak is tartozik, közvetve a magyar állam is vagyont veszített, mert elértéktelenedetek a leszállási jogok.

A képviselő azt mondta, választ akarnak kapni arra, hogy az állam miért nem viselt felelősséget a munkavállalókért és miért nem érdekelte a beszállítóként dolgozó hazai kis- és közepes vállalkozások sorsa.
   
Az, ahogyan a vagyonvesztés elérte a Malévot, tovább táplálja a gyanút, hogy ez "nem pusztán a hülyeség eredménye", hanem egy nagyon tudatos folyamaté, mert "Magyarországon már elég régóta az oligarchák kormányoznak - jelentette ki. Hozzátette: "Varga Jenő személye pontosan mutatja azt, hogy a különböző színezetű oligarchák valahol a felhők mögött összeérnek", mert - véleménye szerint - a Malév mélyrepülése 2002 előtt kezdődött, 2010 és 2012 között pedig a jelenlegi kormányt terheli a felelősség a történtekért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.