Vizsgálódott Budai
Négy Mancs a tojásokon: jogot sértett az alapítvány?
Jogsértően folytatott adatgyűjtést az úgynevezett tojáskampánya során a Négy Mancs állatvédő alapítvány az ügyészség megállapítása szerint.
2011.12.28 16:27MTIBudai Gyula felidézte: december elején fordult a Fővárosi Főügyészséghez a Négy Manccsal kapcsolatban, és egyebek mellett azt kérte, foglaljon állást a hatóság az alapítvány tojástermelőknek küldött kérdőívéről. Ebben - mint ismertette - arról érdeklődnek cégeknél az állatvédők, hogy az adott vállalat élelmiszer-ipari termékei közül melyik milyen tojásból származik, azaz, hogyan tartották a tojótyúkokat. Egyúttal jelzik, hogy ha nem töltik ki a kérdőívet, és termékeiken nem tüntetik fel a felhasznált tojások származását, vagyis a tojótyúkok tartási formáját, "abból kell kiindulniuk, hogy nagy valószínűséggel ketreces tartásból származnak, és ezt így fogják nyilvánosságra hozni".
A Fővárosi Főügyészség vizsgálata szerint - tájékoztatott a kormánybiztos - az alapítvány által folytatott adatgyűjtés önmagában nem kifogásolható, ám a kiküldött kérdőívek tartalma nem felel meg a statisztikai törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletnek, ezért az ügyészség jelzéssel élt az alapítvány kuratóriumának elnökénél.
Ebben felhívják az alapítvány képviselőjének figyelmét arra, hogy a kérdőív nem tartalmazza az adatszolgáltatás önkéntességére utaló, a jogszabályban előírt figyelemfelhívást, továbbá az adatszolgáltatótól kért előzetes írásbeli hozzájárulást, amelyben megjelölik, hogy az adatot milyen célra és kinek teszik hozzáférhetővé - közölte Budai Gyula, hozzátéve, hogy az ügyészség kifogásolta a kérdőívnek a kitöltésre és az adatok nyilvánosságra hozatalára vonatkozó részét is.
Az elszámoltatási kormánybiztos augusztus vége óta vizsgálja a Négy Mancs - Alapítvány az Állatvédelemért működését a szerinte "közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányával" összefüggésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


