Beperelték őket
Megint ütik a Négy Mancsot
A Hungerit Zrt. keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságra az osztrák és a magyar Négy Mancs alapítvány, illetve azok elnöke ellen jó hírnévhez fűződő jogainak sérelme miatt, kártérítés, illetve a jogsértéstől történő eltiltás iránt.
2011.10.06 20:13MTIA cégnek mintegy 2,5 milliárd forint kára keletkezett, mintegy kétszáz embert kellett elbocsátaniuk - mondta Tóthné Kecskés Mária, a Hungerit Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója.
Hozzátette: a per célja, hogy lekerüljenek az úgynevezett feketelistáról, és visszaszerezzék a cég számára rendkívül fontos a német és osztrák piacot.
A tájékoztatás szerint a bécsi székhelyű, Magyarországon is működő Négy Mancs alapítvány 2006 novemberében nemzetközi kampányt kezdett a tömött libákból származó hús ellen, és feketelistát készített, amelyen több magyar cég neve is szerepelt. A Négy Mancs azt kérte az áruházláncoktól, hogy ne vásároljanak májat és húst olyan üzemtől, amely a listán szerepel, azaz részt vesz a tömésből származó áru előállításában, feldolgozásában. Az állatvédők kampánya után a német áruházláncok felfüggesztették a hízott liba forgalmazását 2008-ban. A legnagyobb magyar exportőrként ismert Hungerit Zrt.-nél az alapítvány nyomására 2008-ban leállították a hízottáru-feldolgozást, és csak miután így sem kerültek le a listáról, akkor indították újra.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos augusztus végén közölte, hogy vizsgálja a Négy Mancs - Alapítvány az Állatvédelemért működését.
A Fővárosi Főügyészséghez fordult, kérve, hogy a hatóság az alapítvány működésével kapcsolatban folytasson le törvényességi vizsgálatot.
A kormánybiztos a bíróságot is megkereste, hogy a birtokában lévő, az alapítvány gazdálkodásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot bocsássa rendelkezésére.
Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos egyebek mellett azt szeretné tisztázni, hogy a "közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt" milyen forrásokból finanszírozta az alapítvány.
Az ügyben az ügyészség szeptember közepe óta vizsgálódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


