Felülvizsgálják a kollektív szerződést
Tarlós nem terhelné tovább a BKV utasait
Tarlós István kijelentette: nem fogjuk az utasokra hárítani azokat a terheket, amelyeket évtizedekig rájuk hárítottak.
2011.11.30 16:48MTIA főpolgármester a kollektív szerződéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy annak alapján 10 milliárdos nagyságrendű béren kívüli juttatást fizetnek ki a BKV-nál, ezért ezt felül kell vizsgálni. Hozzátette: az ebből származó megtakarítás önmagában nem oldja meg a BKV minden gondját, de a kormány joggal várja el, hogy a BKV is megtegye a szükséges lépéseket.
A képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntöttek úgy, hogy nem változnak a BKV tarifái 2012-ben, a képviselők 23 igen és 9 nem ellenében fogadták el György István ágazati főpolgármester-helyettes erre vonatkozó előterjesztését.
György István a mintegy másfél órás vitában azt mondta, 50 milliárdos nagyságrendű bevétele származik a BKV-nak a jegyárakból, de 2011-ben elérték a jegy- és bérletárak azt a szintet, amelynek növelése további bevételkiesést, a bliccelés növekedését hozná. Bár az áfa két százalékkal emelkedik, és infláció is várható, mégsem változnak a viteldíjak, így egy vonaljegy továbbra is 320 forintba, egy felnőtt bérlet pedig 9.800 forintba kerül majd.
A tarifák változatlanul hagyása mellett új termékeket is bevetnek 2012-től. A BKK javaslata alapján január elsejétől csoportos napijegyet is lehet vásárolni, amelyet 2-5 fő használhat együttes utazásra a vásárló által megszabott időponttól 24 órán át a BKV teljes vonalhálózatán, illetve a HÉV-en Budapest közigazgatási határáig. Az új jegy ára 3.100 forint lenne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


