Javaslatot tett a Fővárosi Közgyűlés
Felmondja a kollektív szerződést a BKV?
A BKV és a szakszervezetek jelenleg érvényes kollektív szerződésének felmondását javasolja a főváros a BKV vezetőségének.
2011.11.30 16:12MTIErről a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntöttek, 21 igen és 11 nem szavazattal fogadták el az előterjesztést.
Tarlós István főpolgármester még a héten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd fogadja a szakszervezetek képviselőit.
György István előterjesztésében a BKV nehéz gazdasági helyzetével indokolta a kollektív szerződés (ksz) felmondásának indítványozását, és azzal, hogy a cég kimutatásai szerint a munka törvénykönyvében foglaltakhoz képest a ksz-ben biztosított juttatások 7 milliárdos többletköltséget jelentenek.
Hangsúlyozta, nem akarnak minden juttatást elvenni, de minél hamarabb újra szeretnék tárgyalni és reális alapokra szeretnék helyezni a ksz-t.
Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője a vitában azt mondta, az előző kormány és Demszky Gábor akkori főpolgármester 2009. decemberi megállapodása rendezte volna a BKV helyzetét. Ha azt a 23 milliárdos pluszjuttatást, amely a szerződésben szerepelt, megkapta volna a BKV, akkor most nem lennének ekkora bajban.
Tarlós István erre úgy reagált: a Demszky Gábor és Bajnai Gordon megállapodása csak átmeneti mentőövet adott a BKV-nak.
A 2009. decemberi megállapodásban a Bajnai-kormány azt vállalta, hogy több részletben, összesen 23 milliárd forinttal segíti a BKV működését, ugyanakkor ezt feltételekhez kötötte, többi között az átláthatóság megteremtéséhez a közlekedési vállalat gazdálkodásában. Demszky Gábor akkori tájékoztatása szerint a kormány azt vállalta, hogy 2010 első felében 10 milliárd forinttal, az év második felében 8 milliárddal támogatja a közlekedési társaságot, valamint 5 milliárd forintnyi hitelgaranciát vállal.
Németh Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője az hangsúlyozta, hogy "több lábon kell állnia" a megoldásnak, a bevételi és a kiadási oldalt is át kell tekinteni, ennek keretében további forrásokat kell bevonni, de a működés költségeit is csökkenteni kell.
Az LMP-s Somfai Ágnes egyetértett abban, hogy tárgyalásokat kell kezdeményezni a szakszervezetekkel, de álláspontja szerint ehhez nem kellene felmondani a jelenleg hatályos kollektív szerződést.
Losonczy Pál, a Jobbik képviselője azt hangsúlyozta, hogy kifizetőhelynek használták a BKV-t ahelyett, hogy megoldották volna a pénzügyi nehézségeket. Hozzátette, hogy ebben a szakszervezeteknek is szerepük volt.
A közgyűlés döntése után ült össze a BKV igazgatósága, amely egyhangúlag elfogadta a ksz felbontását, így azt december elsején, február 29-i hatállyal felmondják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


