Összeülnek, tanácskoznak
Tarlós Orbánnal ül tort a BKV felett?
Tarlós István a héten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel a BKV ügyében, a főpolgármester ezt követően fogadja majd a szakszervezeti vezetőket; ezt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén jelentette be a városvezető.
2011.11.30 11:22MTIA Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) tagjai a közgyűlés ülése előtt levelet adtak át a képviselőknek, amelyben a BKV finanszírozási helyzetére hívják fel a figyelmet. A levelet Tarlós Istvánnak is át akarták nyújtani, de ezt a főpolgármester elutasította.
Tarlós István a közgyűlésen azt mondta, most vannak a költségvetés készítésének időszakában.
"Természetesen nem tagadom meg, hogy fogadjam a BKV-szakszervezeteket, de ennek nem az a módja, hogy nagy látványosan, a média előtt "sajtpapírokat" nyomkodjanak a kezembe a folyosón, ez így nem szokás" - fogalmazott.
Hangsúlyozta: akkor kellett volna sztrájkot szervezniük, amikor húsz évig nem kapták meg a finanszírozást, vagy amikor "sok milliárdot szivárogtattak ki fiktív külső megbízások formájában", illetve amikor 100 milliós végkielégítéseket fizettek ki.
Nemes Gábor, a KEKSZ alelnöke az elhangzottakra úgy reagált, 2005 óta folyamatosan jelzik a város vezetésének, hogy problémák vannak a BKV finanszírozásával, emiatt 2008-ban először félnapos, majd egynapos munkabeszüntetést is tartottak. A főpolgármesternek tudnia kell, hogy a szakszervezetek tették a dolgukat, és háromszor kezdeményeztek találkozót Tarlós Istvánnal, de ezekre nem került sor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


