Megérkezett a gyógyszer
Folytatódtak a kemoterápiás kezelések Zalaegerszegen
Folytatódtak a kemoterápiás kezelések Zalaegerszegen, miután pénteken megérkezett az a gyógyszer, amelynek hiánya miatt hétfőn fel kellett függeszteni a rákbetegek terápiáját.
2011.11.11 15:03MTIA Zala Megyei Kórház arról tájékoztatott, hogy pénteken már folytathatták az előre ütemezetten behívott rákbetegek kezelését.
A zalaegerszegi intézményben azért kellett felfüggeszteni a kemoterápiás kezeléseket, mert a készítményekhez szükséges 5-fluorouracil nevű gyógyszerből rendelkezésre álló készletük elfogyott. Az egészségügyi államtitkárság a gyógyszerhiánnyal kapcsolatban azt közölte: világméretű gond áll a háttérben, amely "gyártási és gazdaságossági problémák, illetve keresletnövekedés, továbbá termelési nehézségek miatt alakult ki".
A kórház tájékoztatása szerint a továbbiakban már fennakadás nélkül folytatódhatnak a kemoterápiás kezelések. Az intézmény március végéig elegendő készletet tudott beszerezni.
Ruzsa Ágnes, az onkológiai osztály főorvosa azt mondta: 25-30 betegről van szó, akiknek a kezelését az akkori remények szerint jövő hétfőn folytathatták volna. A kórház ugyanis egyedi importengedéllyel, Európán kívülről megrendelte a gyógyszerkészítményt.
Az intézményben október végétől akadozott az ellátás, ezért akkor a kórház főgyógyszerésze beszerezte azt a mennyiséget, amely a forgalmazókon keresztül elérhető volt, mostanra azonban végleg kifogyott a készlet.
Az 5-fluorouracil nevű gyógyszer nem számít drágának, mindössze 500-600 forintos készítmény, a beszerzése most importból sem került sokkal több pénzbe - mondta el a főorvos.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága az esettel kapcsolatban szerdán arról tájékoztatott, hogy felmérik az egyes onkológiai gyógyszerek jelenlegi kórházi készletét, egyeztetést kezdeményeztek a szakmai kollégiummal a hiány kezelésének módjáról, illetve "az átmeneti időre a hatékony alternatív terápiák lehetőségéről".
Az 5-fluorouracil rosszindulatú daganatok, elsősorban vastagbél-, végbél- és emlőrák kezelésére adható, de alkalmazható gyomor-, hasnyálmirigy- és májrák, méhnyak, petefészek és húgyhólyag rosszindulatú daganatainak kezelésére is. A gyógyszer egész Európában hiánycikk, hivatalosan 2011. november 3-a óta - jelezte az államtitkárság.
A közlemény emlékeztetett: a GYEMSZI-OGYI (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet - Országos Gyógyszerészeti Intézet) szeptember 29-én közleményt jelentetett meg a honlapján, amely szerint "a hiány bizonytalan ideig, de legalább fél évig fennállhat".
Az egészségügyi államtitkárság a Zala Megyei Kórházban kialakult helyzettel kapcsolatban közölte: az intézmény főigazgatója október 28-án értesítette először a GYEMSZI-OGYI-t, hogy "kórházukban a betegellátást veszélyeztető gyógyszerhiány áll fenn az onkológiai betegellátáshoz szükséges 5-fluorouracil nevű készítményből, mert az a magyarországi forgalmazóknál nem kapható". A GYEMSZI még ugyanazon a napon tájékoztatta a kórházat, hogy minden onkológiai készítmény, amelyből hiány van, a kórház kezdeményezésére a GYEMSZI-OGYI által kiadott egyedi importengedély alapján beszerezhető.
A Zala Megyei Kórház november 8-ig nem adott be egyedi importengedély iránti kérelmet a GYEMSZI-OGYI-nak - írta az államtitkárság, hozzátéve, a kórház kedden jelezte ismét a problémát, illetve kért egyedi importengedélyt, amelyet még aznap meg is kapott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06