Egy missouri koncertjén jelentette be
Rákbeteg az amerikai világsztár
Andy Williams amerikai énekes szombaton este egy missouri koncertjén bejelentette, hogy rákbetegségben szenved.
2011.11.06 14:23MTIA 83 esztendős Williams - aki olyan dalokkal vált közismertté a hatvanas évekre, mint a Moon River vagy a Can't Take My Eyes Off You - ugyanakkor megnyugtatta rajongóit, hogy nem adja fel, ő is egyike lesz azoknak, akik meggyógyulnak.
"Hólyagrákom van. De ez ma már nem halálos ítélet. A rákban megbetegedettek túl tudnak jutni ezen a dolgon" - közölte a bransoni Moon River Színházban, amelynek közönsége álló ovációval fogadta váratlan megjelenését.
Williams idén több előadását lemondta, ám a betegségéről elterjedt híreket csak most erősítette meg.
Az énekes a The Christmas Song című dalt adta elő a színházban, amit ő építtetett, majd kijelentette, hogy jövő szeptemberben és októberben visszatér, hogy ott ünnepelje pályafutása 75. évfordulóját. "Meg fogom csinálni az előadásokat, amiket elterveztem" - ígérte Williams.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06