Magyarország támogatja a Nyugat-Balkánt
Schmitt az EU-ba integrálná Európa szerves részét
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a Nyugat-Balkán mindig is Európa szerves részét képezte, és Magyarország támogatja a térség országainak európai uniós integrációját.
2011.10.12 19:04MTIAz államfő szerdán a Sándor-palotában az albán, a bosznia-hercegovinai, a horvát, a macedón, a koszovói, a montenegrói parlamenti elnököt és a szerb parlamenti alelnököt fogadta, akik részt vettek a nyugat-balkáni országok házelnökeinek ötödik konferenciáján a Parlamentben. Megfigyelőként a delegációval tartott Egeresi Sándor, a Vajdasági Parlament elnöke is.
Schmitt Pál a házelnököknek tartott beszédében kifejtette, Magyarország a konferencia megszervezésével is bizonyította elkötelezettségét a nyugat-balkáni országok európai uniós integrációjának támogatása mellett. Az első ilyen jellegű konferenciát 2004-ben tartották Budapesten - emlékeztetett a köztársasági elnök. Hozzátette: a Nyugat-Balkán integrációja az első félévi magyar soros EU-elnökség programjában is kiemelt helyen szerepelt.
Az államfő reményét fejezte ki, hogy a nyugat-balkáni parlamentek és a magyar Országgyűlés közötti együttműködés a jövőben is olyan erős marad, mint amilyen ma.
Schmitt Pál beszédében arra is kitért, hogy az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben nyilvánosságra hozta értékelését azokról az országokról, amelyek vagy már tagjelöltjei az EU-nak, vagy erre a státusra pályáznak.
A köztársasági elnök beszédében felidézte, hogy a beiktatását követő évben minden nyugat-balkáni országgal felvette a kapcsolatot.
A nyugat-balkáni államok házelnökei korábban országaik európai uniós integrációs folyamatáról és a nyugat-balkáni együttműködés biztonságpolitikai szempontjairól tanácskoztak a Parlamentben, a zárt konferenciát Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. A nyugat-balkáni delegációt Kövér László is elkísérte a Sándor-palotába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


