Megkoszsorúzta Mindszenty szobrát
Schmitt Clevelandben is a kettős állampolgárság felvételére buzdít
Éljenek a kettős állampolgárság lehetőségével - erre bátorította vasárnap Clevelandben az ott élő magyarok képviselőit Schmitt Pál köztársasági elnök, aki az ohiói városban megkoszorúzta Mindszenty József bíboros szobrát a főpapról elnevezett téren.
2011.09.18 10:40MTI"Mindszenty mindig azt hangoztatta, hogy a magyarok számára a szabadság a legfontosabb és ebből egy jottányit sem engedett" - mondta az elnök. Rámutatott, hogy Magyarországon azóta "kedvező a csillagok állása" és a magyar kormány már a legelső intézkedéseivel lehetővé tette, hogy ne csak lelkileg és kulturálisan, de a kettős állampolgárság intézményén keresztül jogilag is egyesüljön a nemzet.
A köztársasági elnök jelenlétében szombaton egy tucatnyian tették le csoportosan a magyar állampolgársági esküt a clevelandi Magyar Örökség Múzeumában.
Az ünnepélyes szertartáson az államfő elmondta, hogy eddig mintegy 100 ezren éltek a kettős állampolgárság felvételének lehetőségével és megköszönte mindenkinek, aki így döntött.
"Ezáltal mi, magyarok nem leszünk ugyan többen, de erősebb lesz közöttünk kötődés" - jelentette ki Schmitt Pál. A köztársasági elnök, aki az ENSZ-közgyűlés ülésszakára érkezett az Egyesült Államokba, örömét fejezte ki, hogy a tengerentúli látogatását amerikai magyarokkal való találkozókkal kezdhette.
Schmitt Pál clevelandi programjai befejeztével hétfőtől vesz részt a világszervezet égisze alatt tartandó tanácskozásokon, s pénteken szólal fel a Közgyűlésben. A hét elején New Yorkba érkezik Martonyi János külügyminiszter is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


