Ötszörösére emelkedhet a játékadó
Szerencsét próbál Schmittnél a szerencsejáték szövetség
A Magyar Szerencsejáték Szövetség arra kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a játékadó ötszörösére emeléséről szóló törvényt.
2011.09.29 09:15MTIA pénznyerő automatákat üzemeltető vállalkozókat tömörítő szövetség érvelése szerint a törvény bevezetése hatvanezer család, közel kétszázezer ember tönkretételét jelentené.
Az Európában is példátlanul magas, gépenként havi fix ötszázezer forintos adót a szövetség tagjai nem tudják kitermelni, ezért november 1-jétől a teljes iparág csődbe kerül, a gépek és játéktermek 90 százaléka megszűnik, több ezer vendéglátóhely bezár és több tízezer munkavállalót kell elküldeni - áll a közleményben. A Magyar Szerencsejáték Szövetség attól tart, hogy a törvény hatálybalépésekor feléled a feketegazdaság az eddig szigorúan ellenőrzött piacon.
A szövetség szerint az irreális adóemelés következményeként a kormány a 2012-es költségvetés tervezésekor már nem számolhat az eddigi fix adóbevétellel, viszont újabb hatvanezer munkanélküli ellátására is fel kell készülnie.
Az országgyűlés hétfőn fogadta el a szerencsejáték-törvény módosítását. Ennek értelmében november 1-jétől a pénznyerő automaták tételes adója a ma hatályos mérték öt-, illetve hatszorosával nő: havi 100 ezer helyett 500 ezer, míg a játékkaszinókban üzemeltetett gépeké 120 ezer helyett 700 ezer forint lesz.
Emellett bevezetnek egy új százalékos adót, amelyet a gépenkénti 900 ezer forint feletti - negyedéves - játékbevétel után kell megfizetni. Ez az adó 20 százalék lesz. Jövő év január 1-től pedig megadóztatják a Magyarországon eddig nem adózó, interneten szervezett szerencsejátékot is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


