A kiskeresetűeknek annyi?
Az MSZP 750 milliárdos megszorítással riogat
Az MSZP szerint 750 milliárd forintos, döntően a kiskeresetűeket sújtó megszorítást foglal magában a jövő évi költségvetés.
2011.10.06 12:30MTIGúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány munkahelyteremtésre vonatkozó ígéretei nem teljesültek, ma kevesebben dolgoznak, mint a válság előtt, ezen pedig csak a munkát terhelő járulékok csökkentésével lehet változtatni. Hozzátette: a kétkulcsos személyi-jövedelemadó-rendszer visszaállítása mellett az MSZP költségvetési javaslatának középpontjában ezért a járulékcsökkentés áll majd.
Az MSZP-s politikus szerint nyilvánvaló, hogy a kormány - az ígéretekkel szemben - nem tud jövőre 200 ezer embernek munkát adni a Start-munkaprogrammal. Mint mondta, a munkaerő-piaci alapban e célra szolgáló 132 milliárd forint legfeljebb százezer ember munkába állítására elég, ugyanakkor - folytatta - az is látszik, hogy az Orbán-kormány a tartós fogalkoztatás helyett "csak néhány hónapra akarja az embereket kivezényelni, például a debreceni stadion építéséhez".
A kormányzati gazdaságpolitika oda vezetett, hogy az ország csődkockázatát jelző CDS-felár többéves csúcsot ért el, így Magyarország ma a legkockázatosabban finanszírozható tíz adós közé tartozik - tette hozzá Gúr Nándor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


