Uniós biztoshoz fordul az MSZP
Mesterházy uniós forrásból merítene a gyermekek javára
Andor Lászlóhoz, a szociális ügyekért is felelős EU-biztoshoz fordul Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, arról érdeklődve, van-e lehetőség arra, hogy európai uniós forrásból finanszírozzák a gyermekszegénység elleni program egyes elemeit.
2011.10.03 17:30MTIMesterházy Attila hétfői sajtótájékoztatóján a Népszabadságban megjelentekre hivatkozva azt mondta: a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) ellehetetlenítik a gyermekszegénységgel kapcsolatos kutatásokat és az ahhoz kapcsolódó programot. A napilap hétfőn arról írt, hogy az MTA megszüntette a Gyermekszegénység Elleni Program Irodáját, amelynek finanszírozását 2010-ig a Miniszterelnöki Hivatal és az akadémia közösen oldotta meg.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője a szakmai műhely megszüntetését megdöbbentőnek nevezve elmondta: Andor László uniós biztostól azt is megkérdezte, lát-e lehetőséget arra, hogy a kutatócsoportot uniós támogatással tartsák fenn.
Mesterházy Attila emlékeztetett arra, hogy a múlt héten vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte annak megállapítására, hogy az Orbán-kormány miért nem készítette el a 2007-ben az Országgyűlésben egyhangúlag elfogadott gyermekszegénység elleni program újabb hároméves cselekvési tervét, és hogy mely intézkedésekkel akadályozta a stratégiában foglaltak megvalósulását. Mint mondta, várja a Fidesz-frakció válaszát, hogy támogatják-e a testület megalakítását, különös tekintettel arra, hogy a gyermekszegénység olyan probléma, amely ellen minden politikai erőnek küzdenie kell.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


