Saját csapdájába esett a Fidesz és MSZP

A lélegeztetőgép-politika vége

Politikusok és populistább közírók kedvelt eszköze, hogy lélegeztetőgépek és inkubátorok árára számolják át az általuk feleslegesnek ítélt kormányzati kiadások költségét. Meglehetősen nehéz védekezni egy ilyen érvelés ellen, hiszen egy életmentő orvosi eszközhöz képest valóban semmi sem tűnik fontosnak. De a legtöbb esetben, amikor ehhez hasonló retorikával élnek akár jobb-, akár baloldalról, előbb érdemes lenne elgondolkozni: valóban értelmetlen kiadásokról van szó?

2011.10.04 10:52sabater - ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Saját csapdájába esett a Fidesz és MSZP az elmúlt hónapokban. A két párt felváltva bírálta a kormányzat autóbeszerzéseit, fölösleges luxuskiadásnak bélyegezve azt. Kormányzási sorrendben előbb az MSZP, aztán a Fidesz vált nevetségessé emiatt: hiszen amikor a szocialisták vettek vagy béreltek gépjárműveket, a Fidesz ordított inkubátorokért – majd hatalomra kerülve a jobboldal is rájött arra, hogy az autó alapvető szükséglet a kormányzáshoz. Mármint ahhoz, hogy a kormány egy-egy tagja A pontból B-be jusson – és ők is vásárolni kezdtek. Ekkor pedig az MSZP kezdett heveny tiltakozásba.

A fenti példa tökéletesen érzékelteti, hogy szó sincs megspórolható kiadásról autóbeszerzés-ügyben. Ráadásul a kormány tagjai üzleti és kormányközi tárgyalásokon reprezentációs feladatokkal is meg vannak bízva: azaz lehet ötéves Suzukival érkezni egy EU-s csúcstalálkozóra, csak rémesen ciki. A jobb autó pedig több pénzbe kerül – már csak így működik ez a fránya kapitalizmus.

Hasonló a helyzet akkor, amikor a választási kampányok vagy a kormányzati kommunikáció költségei kerülnek szóba. A demokrácia pénzbe kerül, az emberek tájékoztatása pedig alapvető feladata a politikai rendszernek. Ha egy kormány csökkenti az államadósságot, minden joga megvan hozzá, hogy tudassa ezt az eredményt az emberekkel – más kérdés, ha a kampány félrevezető, vagy más szempontokból (például az államadósság-csökkentés forrása, a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások államosítása miatt) okkal kritizálható. Hasonló a helyzet a televíziós reklámokkal: egy kereskedelmi televízióban, főműsoridőben sugárzott reklám árával viszonylag sok anyagi gondokkal küszködő embernek lehetne segíteni. Igen ám, de akkor a választók tájékoztatása maradna el – ami túl nagy ár akkor, ha hiszünk a demokráciában.

Szintén kedvelt támadási téma az, hogy egy politikus hol tölti szabadidejét. Orbán Viktor emiatt évek óta Ausztriába vagy Horvátországba megy nyaralni, kínosan – és nagyon helyesen – ügyelve arra, hogy olyan üdülőhelyet válasszon, amit egy kicsit jobban kereső „átlagcsalád” is megengedhet magának. Ezért ő támadhatatlan: de emlékszünk-e még a Fidesz bankárkormányozós hisztériájára akkor, amikor Medgyessy Péter Kubába ment nyaralni? És mit tett erre az MSZP néhány évvel később? Természetesen ugyanúgy „luxusnyaralásozni” kezdett, amikor augusztus 11-én esni kezdett a forint a svájci frankkal szemben, a kormány tagjai pedig nem voltak elérhetők.

Ezzel szemben egy normális országban az autóbeszerzés ugyanolyan érinthetetlen kormányzati kiadás lenne, mint például a parlament fűtése. Semmi baj nincs azzal, hogy a kormány autókat vásárol, ha nincs az ügyletben korrupció, és nem vesznek tonnaszám limuzinokat, de ilyesmi sem az MSZP, sem a Fidesz kormányzása alatt nem fordult elő. Hasonló a helyzet a kampányköltségekkel: itt sem önmagában a pénzköltéssel van a baj, hanem azzal, hogy átláthatatlan forrásokból, átláthatatlan módon kezelik azt – hiszen egy normális kampányra aligha elegendő az államtól kapott támogatás. Még a megemelt összeg sem lesz az. Így viszont marad a mutyizás. És egy normális országban a nyaralás a magánélet része mindaddig, amíg nem korrupció az út forrása. A politikusok az átlag fölött keresnek: miért ne tehetnék meg, hogy Ausztriánál messzebb mennek nyaralni? Természetesen a túlzott fényűzést kerülni kell, hiszen a választókban visszatetszést kelthet – de semmi gond nincs azzal, ha valaki a spanyol tengerpartot választja a Tisza-part helyett.

Felelősen gondolkodó pártoknak tehát nem lenne szabad olyan kiadások árát lélegeztetőgép-árakra átszámolni, amelyekkel kormányra kerülve maguknak is szembesülniük kell. Ehelyett érdemes inkább arra pénzt és energiát fordítani, hogy valódi visszaéléseket és korrupciós ügyeket tárjanak fel a pártokhoz közeli – vagy csak szimpatizáns – újságírók. Az ugyanis korántsem egyértelmű, hogy a polgármestereknek százalékot kelljen fizetni egy-egy beruházás után, ahogy az sem nézhető el, ha pályázatokon kormánytagok ismerőseinek jut néhány millió vagy milliárd. Sajnos a magyar közélet is hemzseg az ilyen sztoriktól, és meglehetős nagyvonalúság lenne azt hinni, hogy ezek mindegyike megalapozatlan.

Sajnálatos, bár talán megalapozott dolog, hogy a politikusok egy részének fejében úgy él az átlagválasztó, mint aki nem tud különbséget tenni egy autóbeszerzés és egy korrupciós ügy között. Talán így is van, ugyanakkor vannak az anti-populista politikának is tisztelői, akik nem dőlnek be a „lélegeztetőgépezésnek”. És ha jól megnézzük a közvélemény-kutatási adatokat, a legrégebben éppen nekik nincsen értékelhető pártjuk.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.