Tandíj nem, diplomásadó igen?
Az Orbán-kormány szembe megy Orbánnal
Érdekes bejelentést tett a minap Réthelyi Miklós, az Orbán-kormány egyik minisztere. A tárcavezető szerint érdemes lenne megfontolni azt, hogy a diplomások a fizetésük egy részét egy alapba tolnák be, melyből a következő generáció képzését finanszíroznák.
2011.09.12 13:04aargh - ma.huA hírolvasó pedig csak ül és bután bámul bele a számítógép képernyőjébe. Hogy mi van?! – tódul az átlag proletár szájába a kérdés. És a felvetés ezúttal valóban jogos, hiszen éveken keresztül azt hallgattuk a Fidesztől, hogy a tandíj csúnya, gonosz és rossz. Az akkori ellenzéki erő olyannyira fontosnak tartotta ezeket a szent alapvetéseket, hogy a verbalitás szintjén túl népszavazást is kezdeményezett ez ügyben. Hozzácsaptak még néhány más ötletet is, de végül 2008 tavaszán a tandíj mellett a vizitdíjról és a kórházi napidíjról mondhatott véleményt az Isten adta nép.
Megtette, a képzési hozzájárulás (gyengébbek kedvéért: tandíj) esetében például 4.059.121-en vonultak személyen az urnákhoz, hogy érvényes szavazatukkal alkothassák az ország jövőjét. A tandíj eltörlését a voksolók 82,2 százaléka támogatta. Nem kis arány ez az ország szavazókorú lakosságának a felétől. Gyurcsány bele is bukott a népakaratba, a szocik vergődése azóta is tart, a szabaddemokraták pedig el is temették önmagukat két éven belül.
A nép pedig elégedetten dőlhetett hátra, azt gondolván, a tandíj ügyet végleg elintézték. Punktum. Orbán Viktor is így gondolja, most pedig négy évig kétharmaddal ő kormányozhat. Erre nem telik el sok idő, és jön a nemzeti erőforrás miniszter, aki azt kezdi latolgatni, „felmerült, hogy azok, akiknek van diplomájuk, a fizetésük egy részét adják egy alapnak, amelyből a következő generációt képzik”.
És még csodálkoznak, hogy egyeseknek olykor ökölbe szorul a keze. Mert ugyebár a tandíj az csúnya, gonosz és rossz, de az iskoláztatás által szerzett diploma megadóztatása megfontolandó. Végülis ki ne vágyna arra az ajándékra, hogy a diákhitel törlesztői mellé kapjon egy újabb sarcot az a frissdiplomás, aki, ha hátrányos helyzetből indul, akkor a képzése végére összekapar magának 4-5 milliós adósságot, amit a kormány megfejelne némi plusz befizetéssel.
A helyzet abszurditása, hogy a koncepció alapján éppen annak a finanszírozását fogod pénzelni, aki 5-6 év múlva a helyedre pályázik majd az álláspiacon. Igazi ínyenc fogás lenne ez. Ráadásul eddig is problémát jelentett a diplomások külföldre vándorlása. Egy ilyen döntés után vajon ki szeretne itthon maradni, hogy újabb adóval nehezítsék a helyzetét?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


