Az al-Kaida az egész nyugati civilizációt támadta
Mesterházy: az erőszak ellenszere a tolerancia
Az MSZP elnöke és frakcióvezetője szerint a tíz évvel ezelőtti összehangolt terrorakció nemcsak egyéni tragédiákról szólt, az al-Kaida ezen a napon az egész nyugati civilizáció ellen intézett támadást az Egyesült Államok területén.
2011.09.11 09:43MTIMesterházy Attila a támadás áldozataira emlékezve hangsúlyozta, szeptember 11-e nem a muzulmán világ és Amerika csatája volt, hanem egy szélsőséges terrorszervezet támadása a nyugati kultúra ellen.
Mesterházy Attila úgy fogalmazott, hogy az emlékezés mellett a tanulságokat is le kell vonni, értve ezen nemcsak a biztonsági intézkedéseket, az elővigyázatosságot és a terror elleni háborúk tanulságait, hanem azt is, hogy a kultúrák közötti harmonikus együttélés, a szélsőségek megfékezése a békés jövő záloga. Mint leszögezte: az erőszak ellenszere a tolerancia, a másik és mások elfogadása.
Az MSZP elnöke emlékeztetett arra, hogy a NATO, majd később az Európai Unió tagjaként Magyarország is csatlakozott az "Egyesült Államok terror elleni elkötelezett küzdelméhez". Számos politikai és katonai szakértő, a közélet jeles személyiségei már e küzdelem kezdetén hangsúlyozták: elhúzódó harcra van kilátás, kitartásra és elszántságra van szükség a szélsőséges erőkkel szembeni győzelemhez - tette hozzá.
A szocialista politikus felhívta a figyelmet, hogy a küzdelem máig nem ért véget, Magyarország továbbra is becsülettel kiveszi a részét az iraki és afganisztáni demokratikus átalakulást elősegítő katonai, politikai és gazdasági szerepvállalás hosszú távú feladatainak sorából. Magyarország érdeke is egy biztonságosabb, demokratikusabb, kiszámíthatóbb világ létrejötte.
Az MSZP a létrejötte óta küzd azért, hogy Európa és a nyugati civilizáció részeként Magyarország nyitott, szélsőségektől mentes, befogadó kultúrává váljon, ahol a társadalmi különbségek folyamatosan csökkennek, az ideológiai különbségek pedig csak vitákhoz, de nem erőszakhoz vezetnek - írta Mesterházy Attila.
A pártelnök végül hangsúlyozta, hogy tíz évvel ezelőtt Magyarország egyik legfontosabb szövetségesének társadalmi békéjét dúlták fel a terroristák. Az akkori események mélyen beleégtek az amerikaiak emlékezetébe, családok ezrei gyászolnak ma is. A Magyar Szocialista Párt a gyászoló amerikaiakkal szolidaritást vállal és vár ma el minden magyar állampolgártól - írta Mesterházy Attila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


