Nem azonosították a kórokozót
Még mindig titok, mitől lettek rosszul Káptalanfüreden
Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese közölte: a 48 órás laboratóriumi tesztek alapján sem sikerült azonosítani a káptalanfüredi tömeges megbetegedések kórokozóját.
2011.07.09 13:08MTIA kórházaktól kapott információ szerint már egyetlen káptalanfüredi táborozót sem ápolnak az egészségügyi intézményekben.
A főorvos csütörtökön még azt valószínűsítette, hogy várhatóan szombatra lesz vizsgálati eredmény. Elmondta: a laboratóriumi gyorstesztek negatív eredményt mutattak a calici vírus fertőzésre. Ezt azonban kevés minta - mindössze négy - alapján "produkálta" a teszt, ezért nem lehet kijelenteni egyértelműen, hogy nem calici vírus okozta a megbetegedéseket.
A főorvos szombaton hangsúlyozta: a tábor nincs bezárva, változatlanul nyaralnak ott gyerekek, sőt olyan is volt, aki a kórházból oda tért vissza.
A két tábor közös konyháját viszont szerdán bezárták, mindenütt fertőtlenítettek, a még ott lévő gyerekek hideg élelmet kapnak. Az állat-egészségügyi szolgálat több hiányosságot - higiénés és tárolási szabálytalanságot - tapasztalt a konyhánál, s amíg a feltételeket nem teljesítik, a konyha működésének felfüggesztése érvényben marad.
A főorvos ismerete szerint új csoport érkezése a jövő héttől nem várható a két táborba.
Varga Erika, Veszprém megye megbízott tiszti főorvosa úgy nyilatkozott, hogy a bakterológiai vizsgálatok eredményei járványosan terjedő kórokozót eddig nem mutattak ki.
Szerdán és csütörtökön hasmenéssel, hányással, lázzal és esetenként ájulással járó tünetekkel összesen 44 gyermeket és fiatal felnőttet szállítottak az ajkai, tapolcai, veszprémi és székesfehérvári kórházba a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából.
Pénteken már csak az ajkai és a tapolcai kórházban ápoltak egy-egy, a veszprémiben pedig három beteget. A kórházaktól kapott információ szerint szombaton ők is hazamehettek, tehát nincs már kórházban egyetlen káptalanfüredi táborozó sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


