Huszonnyolcan kerültek kórházba
Hasmenés, hányás, ájulás: tömeges rosszullétek két gyermektáborban
A tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat közölte: rosszullét miatt huszonnyolc gyermeket és fiatal felnőttet szállítottak kórházba szerda délután a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából.
2011.07.06 17:53MTIÁllapotuk kielégítő, néhányuknak infúziót kellett bekötni. Nem kizárt, hogy emelkedhet a megbetegedések száma.
Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese elmondta, hogy az érintetteknek hasmenésük van, néhányuknak láza is, többen hánytak és ájulás is előfordult.
A főorvos szerint nem kizárt, hogy emelkedhet a betegek száma. A két tábort, amelyekben összesen száz gyermek nyaralt, nem zárták be, a táborlakók orvosi felügyelet alatt vannak.
A főorvos a megbetegedések okáról még nem tudott nyilatkozni, annyit jegyzett meg: nem biztos, hogy ételmérgezésről van szó. Hozzátette: ételmintákat vettek (a betegektől székletmintákat), de csak a laborvizsgálatok után lehet a megbetegedések pontos okát megállapítani.
A tábor konyháját ugyanakkor lezárták, mindenütt fertőtlenítenek, a táborban maradt gyermekek egyelőre hideg élelmet kapnak - mondta Bujdosó László.
Czirner József, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója arról tájékoztatott, hogy a mentők tizenegy gyermeket a veszprémi, kilencet a székesfehérvári, nyolcat pedig az ajkai kórházba vittek.
Állapotuk kielégítő, néhányuknak kiszáradásos tünetek miatt infúziót kellett bekötni - mondta a főorvos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


