Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordulhat

A szocik szerint a Fidesz és az ügyészség koncepciós pereket alapozott meg

Az MSZP szerint a büntetőeljárási törvény hétfői módosításával a kormánytöbbség az ügyészséggel karöltve koncepciós perek alapjait rakta le. Az ellenzéki párt az Alkotmánybírósághoz fordul, ha az államfő aláírja a jogszabályt.

2011.07.05 12:47MTI

Bárándy Gergely országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón azt mondta: az előterjesztő alkotmányügyi bizottság elnöke is elismerte, hogy az eljárási törvények módosítását az ügyészségen fogalmazták meg, így a vádhatóság lényegében megrendelte hatáskörének bővítését az Országgyűléstől.
   
A szocialista politikus idézte a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának állásfoglalását, amely szerint a jogszabály több ponton alkotmányellenes, és ezen Bárándy Gergely szerint az sem változtat, hogy egy zárószavazás előtti módosító indítványnak köszönhetően a védő a kiemelt ügyekben is minden esetben ott lehet a gyanúsított kihallgatásán, találkozásukat ugyanis az őrizet első 48 órájában továbbra is korlátozhatják.
   
"Ha a kihallgatáson az ügyvéd jelen lehet, mi szükség van erre a 48 órára? (...) Mi a fenét szándékoznak tenni ebben a 48 órában a fogvatartott gyanúsítottal?" - tette fel a kérdést.
   
Az ellenzéki képviselő kijelentette: azoknak az ügyészeknek, akik a javaslat megalkotásában részt vettek, el kell gondolkodniuk azon, alkalmasak és méltók-e arra, hogy egy demokratikus jogállam ügyészeként tevékenykedjenek. Hozzátette, hogy értesüléseik szerint az indítványt a legfőbb ügyész helyettese dolgozta ki.
   
Polt Péter legfőbb ügyésznek is el kell döntenie, hogy képes-e megőrizni az ügyészség függetlenségét, vagy "a Fidesz-kormány kiszolgálójává kívánja süllyeszteni" a testületet - fogalmazott Bárándy Gergely.
   
A törvénymódosítást összefoglaóan úgy értékelte: ismét eljön a "füstös kihallgatószobák, az arc felé fordított asztali lámpák, az asztalra tett lábú nyomozóügyészek és a kikényszerített vádalkuk" kora. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: az alkotmány 1972 óta tartalmazza azt passzust, hogy a terhelteket a büntetőeljárás minden szakaszában megilleti a védelemhez való jog, ám a hétfőn elfogadott változtatások ezzel ellentétesek.
   
Az MSZP-s képviselő elmondta: ha az államfő aláírja az eljárási törvények nymódosítását, az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.