A korengedményes nyugdíjasok előtt mindenképp?
MSZP: a kormány elveszítette a becsületét
Lukács Zoltán kijelentette: a kormány elveszítette a becsületét, a korengedményes nyugdíjasok körében legalábbis mindenképp.
2011.07.04 16:37MTIA képviselő a nyugdíjakról szólva arra emlékeztetett, hogy tavaly januárban Schmitt Pál államfő, akkor még fideszes európai parlamenti képviselőként, levélben vállalt garanciát arra, hogy aki nyugdíjat kap, az a jövőben is hiánytalanul hozzájut ehhez a járandóságához. Megjegyezte, hogy ettől a kijelentéstől a Fidesz nem határolódott el.
Arra is kitért: a közelmúltban egy parlamenti interpellációjára azt kapta válaszul, hogy csak a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíját szüntetik meg. A politikus viszont úgy látja, hogy ehhez képest most több tucat szakma, több mint 615 ezer nyugdíjasától akarják elvenni a szerzett jogokat.
Lukács Zoltán az ehelyett tervezett jövedelempótló támogatásról úgy vélekedett, hogy "egyrészt ez a segély nem nyugdíj", másrészt pedig ez a juttatás nem indexálható. Így viszont nem kötelező évente emelni, sőt a törvény alapján akár csökkenthetik is azt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


