Hogy hívják majd a Mini óriást?
Városi terepjáróval áll elő a Mini, de nevet még nem kapott
Mióta először felreppent a hír, hogy a Mini városi terepjárót tervez, sokan tippelgetnek, milyen nevet kap majd a modell, és vajon ténylegesen forgalomba is bocsátják-e majd. Egész biztosan szívesen furikáznánk már a prototípussal is. Elegáns, hatalmas, mégis Mini.
2008.10.13 12:42Kapás Róbert, ma.huAz egyelőre csak koncepció autóként Párizsban bemutatott Mini óriás közszájon Mini Crossman néven forog. Ez a név azonban nem hivatalos, a gyártó nem döntött még a név felől. A BMW marketingfőnöke szerint a Crossman név csak a tervezési szakaszban használt fedőnév, még gondolkodnak néhány variáción.
Egyik közülük a Mini Maxi, amely a GoAuto közvélemény-kutatása szerint a legkevesebb negatív visszajelzést kapta. Kicsit emlékeztet ugyan az Austin Maxi-ra, ami az angol vásárlók számára jól csengő név, de valljuk meg: a két autó között is van némi hasonlóság.

Másik kézenfekvőnek tartott név a Mini Monte, amely a legelső elképzelés volt, mikor a tervezést megkezdték. Ez a Mini Monte Carlo Rali örökségéhez nyúlna vissza, ezáltal vonzerőt jelenthetne a rali rajongói számára.
Ötletként szerepel még a Mini Colorado elnevezés, amit azonban az USA-ban nem néznének jó szemmel azok, akiknek már most Colorado-juk van.
Talán a legkülönlegesebb név a Mini Globetrotter, amelyet a tervezők a Harlem Globetrotters játékának csodálatosságával párosítanak.
Nehéz lesz választani, az azonban biztosra vehető, hogy amennyiben piacra dobják, a Mini elegáns kisterepjárója hamar nagy kedvenc lehet.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06