Forma-1
Illegális teszt: figyelmeztetésben részesült a Mercedes és a Pirelli
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemzetközi bírósága figyelmeztetésben részesítette a Forma-1-es Mercedes istállót és az autós gyorsasági világbajnoki sorozat kizárólagos gumiszállítóját, a Pirellit a májusban történt illegális teszt miatt.
2013.06.21 15:15MTI
A testület emellett kizárta a Mercedest arról a három napig tartó tesztről, amelyet júliusban bonyolítanak le Silverstone-ban, és amelynek során a fiatal pilótáknak biztosítanak gyakorlási lehetőséget az elitkategóriában szereplő istállók.
A FIA pénteken közleményben hozta nyilvánosságra a döntést, amely megegyezett azzal, amit a Mercedes ügyvédje javasolt a bíróságnak a csütörtöki meghallgatás során. A Mercedes és a Pirelli a május 12-i Spanyol Nagydíj után tiltott tesztet bonyolított le a stuttgarti istálló idei autóival és pilótapárosával.
A május 26-i Monacói Nagydíjon Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője győzött, a Red Bull és a Ferrari pedig ezután óvást nyújtott be, amelyben a háromnapos gyakorlás jogszerűségét kérdőjelezték meg.
A Forma-1 szabályai szerint az idény közben tilos tesztelniük a csapatoknak, ugyanakkor a Pirelli és a FIA között létrejött megállapodásban az áll, hogy a gumiszállító az abroncsok fejlesztése céljából 1000 kilométert tesztelhet bármelyik istálló részvételével, s biztosítania kell ezt a lehetőséget az összes gárdának.
A FIA a Monacói Nagydíj után kiadott közleményében azt írta, május elején engedélyt adott a Pirellinek a teszt lebonyolítására azzal a kitétellel, hogy a gyakorlást a gumiszállító, és nem a Mercedes szervezi, valamint az összes többi istálló is kapjon lehetőséget.
Kapcsolódó írások:
- Forma-1: pénteken döntés várható az illegális teszt ügyében
- Elhunyt a Ferrari történetének első futamgyőztese
- Forma-1 - meghalt egy pályamunkás a verseny után
- Monacói Nagydíj - baleset miatt állt a futam
- Pirelli búcsú a Forma-1-től?
- Feléleszti legendás együttműködését a McLaren és a Honda
- Visszatér a Honda a Forma-1-be
- Pirelli: Kanadába új gumikeverékeket visz
- Spanyol Nagydíj - Fernando Alonso megnyerte hazai versenyét
- Spanyol Nagydíj - Rosberg indulhat az élről
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


