Forma-1
Pirelli: Kanadába új gumikeverékeket visz
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember azt mondta, a tavaly használt gumikeverékeket fogják ismét alkalmazni, mert azok szoros versenyeket eredményeztek.
2013.05.14 20:20MTI
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli kedden bejelentette, hogy a június 9-i Kanadai Nagydíjon már új keverékek állnak majd az istállók rendelkezésére.
Az olasz cég hivatalos közlését megelőzte Bernie Ecclestone nyilatkozata, amelyet a Daily Expressnek adott. A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember azt mondta, a tavaly használt gumikeverékeket fogják ismét alkalmazni, mert azok szoros versenyeket eredményeztek.
"A mostani gumik rosszak és nem azt eredményezik, amit a Pirellitől elvárunk" - mondta a 82 esztendős Ecclestone, aki ezzel csatlakozott az idei abroncsokat már eddig is élesen kritizáló világbajnoki címvédő Red Bull, valamint a Mercedes versenyzőihez és csapatvezetőihez.
A pilóták pontversenyében élen álló, címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) legfőbb riválisai, a finn Kimi Räikkönen (Lotus) és a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) elégedettek az idei gumikkal, autóik ugyanis sokkal jobban bánnak a gyorsan kopó abroncsokkal, mint a Red Bullok vagy a Mercedesek.
"Túl sok a boxkiállás egy-egy futamon - mondta Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója arra utalva, hogy a múlt vasárnapi Spanyol Nagydíjon például összesen 82 kerékcserét hajtottak végre a mezőny 22 pilótájánál. - A célunk az, hogy olyan gumikat adjunk a csapatoknak, amelyek olyan megbízhatóak, mint a tavalyiak, ugyanakkor a teljesítményük van annyira jó, mint a most használtaké."
Hembery hozzátette, szerinte a módosítás nem fog kedvezni egy vagy két istállónak, s nem gondolja azt, hogy az átdolgozott gumikeverékek használatával ismét a Red Bull kerül fölénybe.
"Reméljük, hogy nem így lesz, de természetesen a módosításokban ennyi kockázat mindig benne van" - fogalmazott a sportigazgató.
A Forma-1-es mezőny legközelebb a jövő hét végén, Monacóban versenyez majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


