Mercedes, Pirelli
Forma-1: pénteken döntés várható az illegális teszt ügyében
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemzetközi bírósága pénteken hoz döntést a Forma-1-es Mercedes istálló és a Pirelli gumiszállító cég illegális tesztelésének ügyében.
2013.06.20 18:47MTI
Edwin Glasgow, a testület elnöke a FIA párizsi központjában csütörtökön megtartott, közel hétórás tárgyalás után azt nyilatkozta, a nap hátralévő részében és éjszaka még egyszer átnézik az üggyel kapcsolatos aktákat.
A Mercedes és a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója a május 12-i Spanyol Nagydíj után a szabályok szerint tiltott tesztet bonyolított le a stuttgarti istálló idei autóival és pilótapárosával. A május 26-i Monacói Nagydíjon Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője győzött, a Red Bull és a Ferrari pedig ezután óvást nyújtott be, amelyben a háromnapos gyakorlás jogszerűségét kérdőjelezte meg.
A Forma-1 szabályai szerint az idény közben tilos tesztelniük a csapatoknak, ugyanakkor a Pirelli és a FIA között létrejött megállapodásban az áll, hogy a gumiszállító az abroncsok fejlesztése céljából 1000 kilométert tesztelhet bármelyik istálló részvételével, s biztosítania kell ezt a lehetőséget az összes gárdának.
A FIA a Monacói Nagydíj után kiadott közleményében azt írta, május elején engedélyt adott a Pirellinek a teszt lebonyolítására azzal a kitétellel, hogy a gyakorlást a gumiszállító, és nem a Mercedes szervezi, valamint az összes többi istálló is megkapja a lehetőséget.
Kapcsolódó írások:
- Elhunyt a Ferrari történetének első futamgyőztese
- Forma-1 - meghalt egy pályamunkás a verseny után
- Monacói Nagydíj - baleset miatt állt a futam
- Pirelli búcsú a Forma-1-től?
- Feléleszti legendás együttműködését a McLaren és a Honda
- Visszatér a Honda a Forma-1-be
- Pirelli: Kanadába új gumikeverékeket visz
- Spanyol Nagydíj - Fernando Alonso megnyerte hazai versenyét
- Spanyol Nagydíj - Rosberg indulhat az élről
- Vettel volt a leggyorsabb
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06