Forma-1
Elhunyt a Ferrari történetének első futamgyőztese
Kilencvenéves korában elhunyt Jose Froilan Gonzalez, aki elsőként nyert Forma-1-es világbajnoki futamot Ferrari volánja mögött.
2013.06.15 23:16MTI
Argentin médiajelentések szerint a Pampák Bikájának becézett legendás pilótát Buenos Airesben érte a halál szombaton.
Gonzalez 1951-ben honfitársát, a később öt világbajnoki címet nyert Juan Manuel Fangiót megelőzve nyerte meg Silverstone-ban a Brit Nagydíjat, három évvel később pedig megismételte ezt a diadalt. Forma-1-es pályafutása 1950-től 1960-ig tartott, igaz, 1958-ban és 1959-ben nem versenyzett az elitkategóriában. Karrierje során a két Brit GP-n kívül nem nyert Forma-1-es futamot, az összetettben legjobb eredményeként 1954-ben második volt Fangio mögött. Összesen 26 nagydíjon állt rajthoz, háromszor indulhatott az első rajtkockából, 15-ször állt dobogóra.
Gonzalez - szintén 1954-ben - ugyancsak Ferrarival megnyerte a hagyományos Le Mans-i 24 órás versenyt.
A Ferrari 2011-ben, az argentin pilóta Silverstone-ban aratott első sikerének 60. évfordulóján külön köszöntötte Gonzalezt, akinek halálával a háromszoros világbajnok, most 87 esztendős Sir Jack Brabham a legidősebb még élő Forma-1-es futamgyőztes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


