A Magyar Közlöny hét elején közli a jogszabályt
Hétfőn lesznek elérhetőek a különadós nyomtatványok
Várhatóan csak hétfőn, a befizetés napján lesznek elérhetőek a különadós nyomtatványok,
2010.12.17 08:49Napi GazdaságLegjobb esetben hétfőn jelenik meg a Magyar Közlönyben a jogszabály, amikor már el kell készíteni a bevallásokat - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.
A lap emlékeztetett: az egyes ágazatokat érintő különadóról szóló törvényt hétfőn módosította az Országgyűlés, de a törvényt csak most kaphatta kézhez a köztársasági elnök.
Az eljárási szabályok szerint az új vagy módosított nyomtatványokat a szabályok hatálybalépését megelőzően 30 nappal kell közzétenni, vagyis ez a rohamtempóban véghezvitt módosítás a jogszabályok szerint nem ad kellő időt a felkészülésre, még akkor sem, ha betű szerint nem alkotmányellenes a módosítás maga - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
- Ördögi kör- Mit tegyen az Ab a régi és az új ügyekkel?
- Különadó, szja- Elszakadt a cérna a szakszervezeteknél
- Az államfő aláírta az alkotmánymódosítást és a különadóról szóló törvényt
- Különadó sokadszorra az adószakértő szemével
- Különadó- Milliárdos adótöbblet a bankoknak
- Rábólintottak a különadó új szabályaira
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


