Eddig bírták?
Különadó, szja- Elszakadt a cérna a szakszervezeteknél
A szombati szakszervezeti demonstráció az első olyan jelentős érdekvédelmi megmozdulás, amely tükrözi, hogy elfogyott a türelem.
2010.11.30 16:13MTIA szakszervezetek szerint nem lehet tovább szó nélkül hagyni a kormány "eljárásjogilag és tartalmilag is vitatható, többször elfogadhatatlan intézkedését" - fejtette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI-nek kedden.
A szombati demonstrációt az ASZSZ mellett a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szervezi.
A tiltakozó akció legfontosabb pontja a 16 százalékos, egykulcsos szja, amely a munkavállalók 88 százalékát érinti hátrányosan, ha nem sikerül megfelelő bérmegállapodásra jutniuk a szociális partnereknek - mondta Borsik János. Megerősítette: az új szja-rendszert a szakszervezetek igazságtalannak és aránytalannak tartják.
Tiltakoznak a konföderációk a 98 százalékos különadó ellen is, amely Borsik János szerint sok olyan embert sújt, aki erre nem szolgált rá. A lényeget illetően azonban, ahogyan az előző kormányok egyike sem, úgy az Orbán-kormány sem kíván lépni - mondta. Holott joga lenne - ahogy az önkormányzatoknak is - beleszólni a menedzserszerződések tartalmába, erre azonban nem készül ez a kormány sem - fejtette ki.
Az 5 éves, visszamenőleges hatály pedig alkotmányellenes és törvénysértő akkor is, ha az Alkotmánybíróságnak nincs jogosultsága ezt megállapítani - tette hozzá. Úgy vélte: ha a kormány a jó erkölcsbe ütköző végkielégítéseket akarta volna visszaszerezni, arra lett volna elfogadható módszer, például, ha a törvény hatálya alól kivették volna azokat, akiknek a végkielégítés a kollektív szerződés, vagy munkaszerződés szerint járt, és nem töltöttek be vezető tisztséget.
A kormány megoldása, a munkavállalók utólagos büntetése azonban etikátlan - szögezte le Borsik János. A magán-nyugdíjpénztári kormányzati döntésről pedig azt mondta az elnök: a kormánynak először meg kellett volna vizsgálnia, hogy hogyan működnek a pénztárak, hogyan lehetne a hatékonyságot növelni. Ehelyett a kormány hatástanulmány nélkül döntött a magánpénztárakról, kiszolgáltatott helyzetbe hozva a pénztártagokat. "Ez nem elintézési mód" - hangsúlyozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


