Új jogszabály kell
Adócsökkentésre fordítanák az üzemanyagok jelöléséből származó többletbevételt
A nemzetgazdasági miniszternek az idén július 31-ig kell kidolgoznia azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy az üzemanyagok jelöléséből származó többlet adóbevételt a következő adóévben adócsökkentésre lehessen fordítani.
2013.02.28 09:35MTIMindezt a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat tartalmazza. A kormány emellett felkéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, hogy március 31-ig dolgozzon ki egy olyan javaslatot, amely alapján a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló törvényben előírt ellenőrző és jelölő rendszer alkalmazható lesz az üzemanyagokkal kapcsolatban.
Ennek célja a jövedéki adó és az általános forgalmi adó fizetési kötelezettség elkerülésével összefüggő tevékenység felderítése, illetve megakadályozása. A NAV elnökének a munkába be kell vonnia a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséget.
A határozatban szerepel az is, hogy a nemzeti fejlesztési miniszternek mielőbb új változatban kell benyújtania az Országgyűlésnek a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló törvényjavaslatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


