"Ismét nem a magyar családok oldalán áll"
Fidesz: az MSZP kivételével mindenki örül az adócsökkentéseknek
A Fidesz szerint a kormány által végrehajtott adócsökkentéseknek az MSZP kivételével minden józan gondolkodású ember örül Magyarországon.
2011.02.01 18:04MTI Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Szekeres Imre, a szocialista párt gazdaságpolitikai kabinetvezetőjének délelőtti sajtótájékoztatójára reagált. Az ellenzéki politikus ezen egyebek mellett arról beszélt, hogy a munkavállalók alig 10 százalékának kedvez az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, míg a közepesen és az átlag alatt keresők ezekben a napokban tapasztalják, hogy nem emelkedett a jövedelmük, vagy rosszul jártak.
A kormánypárti képviselő tájékoztatásában ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az MSZP 2002 és 2010 között minden évben adócsökkentést ígért, de ehelyett mindig adót emelt.
Rogán Antal szerint az idén ezzel szemben érdemi adócsökkentés történt, amivel a magyar vállalkozások szinte mindegyike, és a magyar családok többsége jobban járt. A kormány által végrehajtott adócsökkentéseknek köszönhetően több mint 500 milliárd forinttal marad több a magyar családoknál és vállalkozásoknál - jegyzi meg a politikus.
Kiemeli: a január 1-jén életbe lépett egyszerű, arányos családi adórendszernek köszönhetően a családoknál 150 milliárd forinttal marad több, és több mint 600 ezer gyerekes családnak pedig idén már nem kell adót fizetnie.
A kormánypárti politikus szerint a magyar kis- és középvállalkozások ugyancsak fellélegezhetnek a társasági adó 19 százalékról 10 százalékra csökkentése miatt.

"Nincs olyan polgára Magyarországnak, aki ne örülne ennek a ténynek, kivéve a Magyar Szocialista Pártot, amely láthatóan ismét nem a magyar családok oldalán áll" - írja Rogán Antal. A politikus aláhúzza, a személyi jövedelemadó 16 százalékra csökkentése a térség egyik legalacsonyabb, tehát legversenyképesebb adókulcsának bevezetését jelenti.
"Arra pedig, hogy mit tett volna az MSZP, ha kormányon marad, a 2002 és 2010 között tanúsított kormányzásuk a bizonyíték: adót emeltek volna, ahogy Gyurcsány Ferenc kormányzása idején tették" - fűzi hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


