"Biztos a sikerben"
Adócsökkentést követel a görög ellenzék vezető ereje
A legnagyobb görög ellenzéki párt adócsökkentéshez köti a kormány megszorító programjának támogatását.
2011.05.30 15:49MTIA szocialista kormánynak kényelmes többsége van a törvényhozásban, de az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) belpolitikai konszenzus létrejöttéhez köti az a súlyos válsággal küszködő euróövezeti tagország támogatásának folytatását.
Az ugyancsak EU-IMF támogatásra szoruló Portugáliában sikerült pártokon átívelő támogatást szerezni a megszorításokhoz. Görögországban Antonio Szamarasz, a konzervatív Új Demokrata Párt elnöke szerint csökkenteni kell a vállalatokat sújtó adóterhet, egykulcsos, 15 százalékos társasági adó bevezetésre van szükség és a kormánynak tartózkodnia kell mindenfajta adóemeléstől. "Alacsonyabb adó kell a gazdaság beindításához" - mondta a politikus hétfőn. "Ha a kormány mégis az adóemelést választja, akkor nem marad mozgástér a megállapodáshoz" - tette hozzá az ellenzéki vezér. Az EU, az IMF és az Európai Központi Bank (EKB) alkotta Trojka szakértői már több mint egy hónapja vizsgálják a 110 milliárd eurós hitelkerethez kapcsolódó megállapodás végrehajtását. A hitelrészletek kiutalását megelőző felülvizsgálat még sohasem húzódott el ennyire. A kormány biztos a sikerben.
A vizsgálatot napokon belül lezárják és a 12 milliárd eurós részletet megkapja Görögország - jelentette ki hétfőn Jéórjiosz Papkonsztantinu pénzügyminiszter.
A görög sajtó szerint csütörtökre várható a Trojka jelentése, amely az aktuális - sorrendben ötödik - részlet mellett az egész program jövőjét befolyásolhatja.
A Reuters brüsszeli forrásai szerint egy újabb, 65 milliárd eurós hitelcsomagról is tárgyal a trojka az athéni vezetéssel. A segítséget azonban csak akkor kaphatja meg Görögország, ha az EU - példátlan módon - közvetlenül részt vehet a gazdasági folyamatok alakításában, egyebek mellett a tervezett nagyszabású privatizáció lebonyolításában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


