Új munkahelyek, adócsökkentés, közbiztonság
Három ígéretet kér számon a kormánytól az MSZP
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP a kormányváltás előtt megfogalmazott legfontosabb ígéreteit nem teljesítette.
2011.06.28 10:34MTIGúr Nándor országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánypártok egymillió új munkahelyet, radikális adócsökkentést és a közbiztonság megerősítését ígérték.
Ezzel szemben - folytatta a szocialista politikus - Északkelet-Magyarországon a munkanélküliek száma szinte soha nem látott méretűre nőtt, a foglalkoztatás csökkent, a jómódúaknak kedvező adócsökkentés az ott élők 90 százalékától az adójóváírás szűkítése miatt elvett, a tulajdon elleni bűncselekmények száma pedig megnőtt a térségben.
Ezt tetézte sokak utolsó "mentsvárának", a közfoglalkoztatás intézményrendszerének "szétzúzása" - fogalmazott Gúr Nándor.
Kifogásolta azt is, hogy a költségvetés módosításával - amelynek tárgyalását hétfőn kezdte meg az Országgyűlés - a többi között a munkaügyekért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium büdzséjéből 38, a Belügyminisztériuméból pedig 35 milliárd forintot vonnak el.
A szocialista politikus megismételte: az MSZP szerint csökkenteni kellene a munkát terhelő járulékokat, ez ugyanis a munkahelyteremtéshez vezető egyetlen út.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


