Amnesty International Magyarország: a Tiszának szakítania kellene az egypárti alkotmánybíró-jelöléssel és -választással

A tervek szerint a parlamenti képviselők hétfőn már meg is választják az új alkotmánybírót, aki még aznap esküt is tesz.

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

A szakhatósági vízmintavételek eredményére valószínűleg hétfőig várni kell.

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.

Gajdos László kiakadt: 17 zebra tűnt fel Hatvanpusztán, ötről semmit sem tudnak

Az illetékes miniszter szerint súlyos szabálytalanságokra bukkantak a hatvanpusztai zebrák ügyének vizsgálata során, és hamarosan újabb részleteket hoznak nyilvánosságra.

Sziréna

Figyelmeztet a katasztrófavédelem: egy elhanyagolt klíma is tüzet okozhat a hőségben

A nagy melegben fokozott terhelés alatt működő légkondicionálók meghibásodása akár lakástüzet is okozhat - a szakemberek több fontos tanácsot is megosztottak.

Turisták sorát szivatják pótdíjjal a szentendrei HÉV-en - mindössze a jóindulat hiányzik

Egy szentendrei bejegyzés szerint rendszeresen kerülnek kellemetlen helyzetbe azok az utazók, akik nem tudják, hogy a HÉV-en egy szakaszon külön kiegészítő jegyre is szükség van.

Hétméteres kútba zuhant egy macska - a tűzoltók mentették ki a rémült állatot

Szerencséje volt a cicának: a mély kút száraz volt, így a tűzoltók épségben tudták kiemelni.

Egy szikra is elég: életbevágó figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem a bálatüzek miatt

A nyári betakarítás idején nemcsak a munkagépek, hanem a frissen elkészült széna- és szalmabálák is komoly tűzveszélyt jelenthetnek.

Belföld

Szabó Bence átadta adományát Iványi Gábor egyesületének

Szabó Bence, a nemzeti nyomozó iroda korábbi nyomozója átadta adományát az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek.

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

Írásos véleményt bármely szakmai szervezet benyújthat a minisztérium felé.

A szociális tárca mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené a közterületi problémák kezelését

A Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené a közterületi problémák kezelését.

Fürdőzési tilalmat rendeltek el hat Fejér vármegyei strandon bakteriális szennyezettség miatt

Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon bakteriális szennyezettség miatt, az érintett strandokon a vízminőség helyreállásáig tilos fürdeni.

Sajtóiroda: Divinyi Zsombort nem nevezték ki az Országgyűlés főigazgatójának

A történész, politológus, közgazdász több, mint 10 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik.

Három országos közgyűjtemény vezetőjét menesztette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium által kezdeményezett átfogó intézményi átvilágítás eredményeként pénteken megszűnt három országos közgyűjtemény vezetőjének munkaviszonya.

Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében

A telepen jelenleg 10 felnőtt állat és 3 szaporulat van.

BM: a miniszterelnök védelmét továbbra is a Készenléti Rendőrség látja el a TEK támogatásával

Ez már része a rendvédelmi szervek átalakítási folyamatának.

Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában

Egyelőre nem érkezett bejelentés károkról.

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordultak a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt, amely többek között megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását, bevezette az országgyűlési képviselői mandátum 12 éves (vagy 3 ciklusos) időkorlátját és az alkotmánybírók 70 éves életkori határát.

Tanulmány: Orbán-párti elfogultságot mutatott egy mesterséges intelligencia a magyar választások előtt

Egy új kutatás szerint a vizsgált mesterséges intelligencia gyakran eltérítette a magyar felhasználókat a később győztes párttól, miközben olyan politikai erőket is ajánlott, amelyek nem is szerepeltek a szavazólapon.

Megszűnt az óbudai Fidesz frakciója - két képviselő is kilépett

Két önkormányzati képviselő távozásával a frakció létszáma a működéshez szükséges minimum alá csökkent.

Lemondott a legfőbb ügyész

A Legfőbb Ügyészség közlése szerint Nagy Gábor Bálint benyújtotta lemondását, megbízatásának megszűnését augusztus végére kezdeményezte.

NAV-akció a Családbarát Magyarország Központnál

A Szociális és Családügyi Minisztérium szerint a hatóságok a 2018 és 2020 közötti gazdálkodást vizsgálják, milliárdos nagyságrendű költségvetési csalú gyanúja miatt.

Több száz kisgyermek rekedt kórházban - új testület alakult a helyzet rendezésére

A kormány szerint jelenleg több mint 250 olyan csecsemő és kisgyermek tartózkodik kórházban, akinek erre már nincs egészségügyi oka.

Példátlan lépés: lefoglalta az ügyészség a Fidesz szervereit az NKA-ügyben

A párt szerint a nyomozók szervereket foglaltak le az NKA-támogatásokkal összefüggő eljárásban, az ügyben a miniszterelnök is tájékoztatást vár.

Karácsony Gergely: megépülhet a Városháza Park, megérkezett az utolsó engedély

A főpolgármester szerint lezárult az engedélyezési folyamat, így megkezdődhet Budapest új belvárosi közparkjának megvalósítása.

Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra

"Nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni."

Europion: a 16 év feletti lakosság 35%-a ellenezte, 26%-a támogatta Polgár Judit államfői megbízatását

A magyarok relatív többsége azzal a kritikával értett inkább egyet, hogy Polgár Juditnak "semmilyen politikailag releváns tudása, tapasztalata nincs, és ez mégiscsak egy politikai pozíció".

Nemzetek Ligája - A szlovákiai Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna

Az ukrán labdarúgó-válogatott a szlovákiai Nagyszombaton fogadja majd a magyar csapatot a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban.

Forsthoffer Ágnes: Az emberek nem ezt érdemlik és nem erre van igényük

Legyen szó bármiről, a házelnök határozottan elutasítja a trükközést, csalást, megtévesztését, a hazugságokat, a szándékos provokációt, a szabályok kijátszását, a méltatlan, etikátlan viselkedést és tisztességtelen kommunikációt.

Magyar Péter: az áprilisi rendszerváltás a parlamentarizmus feltámadását hozta

Orbán Viktor 16 éven keresztül "szándékosan kiüresítette és jelentéktelenné tette" az Országgyűlést.

Ruszin-Szendi Romulusz: megjelent a fiatalítás címén eltávolított katonák visszavételét lehetővé tevő jogszabály

2026. augusztus 1-jén várnak minden érintett katonát a Bálnában.

Gazdaság

Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét

Tudományos testületet hoz létre az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium a JÉGER jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, a miniszter felkérte az Agrárgazdasági Kamarát, hogy mérje fel a magyar gazdatársadalom véleményét a rendszer további működtetéséről.

Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium

A bank átvilágítása során kiderült, hogy több esetben gyanús körülmények között helyezett ki hatalmas összegeket.

Kármán András: a Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A javaslatunk felszámol több, főleg az előző kormányhoz közel álló szereplőnek biztosított kedvezményt.

Magyar Péter: eltöröl öt adónemet a kormány

Teljesen feleslegesek voltak.

Külföld

Az Európai Bizottság szerint a TikTok nem védi megfelelően a kiskorú felhasználókat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét (DSA), mert a platform kiskorú felhasználóinak fiókbeállításai nem biztosítanak megfelelő szintű adatvédelmet, biztonságot és védelmet.

Egész fegyverarzenállal rontott rá a hatóságokra egy férfi

Több fegyvere is volt a férfinak, aki támadást hajtott végre a bevándorlási hatóság New York-i épületénél.

Vb-2026 - Spanyolország győzelmét címlapon ünnepli a helyi sajtó

Spanyolországban a sajtó címlapon ünnepli a labdarúgó-válogatott világbajnoki győzelmét hétfőn, az Argentína ellen hosszabbítást követően 1-0-ra megnyert döntő másnapján.

Irán elleni válaszcsapást indított az amerikai haderő katonáinak halálát követően

Válaszcsapást indított az amerikai haderő iráni célpontok ellen szombaton, miután Jordániában amerikai katonák vesztették életüket egy Iránból indított pénteki támadásban.

Aktuális

Sokan csak divatból varratják, pedig meglepő jelentése van a fekete sávtetoválásnak

Egy egyszerű fekete csík nemcsak a tetoválóművészek türelmét teszi próbára, hanem egy kevéssé ismert, felnőtt tartalmú jelentést is hordozhat.

Drámai segélykiáltás: a bezárás szélén áll az állatmentő alapítvány, segítség kell nekik

A Csellengő Tappancsok Állatmentő Alapítvány szerint már a speciális állateledelek beszerzése is veszélybe került, miközben a tartozások rendezésére alig több mint egy hét maradt.

Többszáz kecskét és juhot vetettek be a bozóttüzek ellen - meglepő módszerrel védekeznek

Kaliforniában nem gépekkel vagy vegyszerekkel, hanem több száz legelő állattal próbálják csökkenteni a pusztító erdőtüzek kockázatát.

Olasz gazdák szándékosan nem takarítják be a termés egy részét - meglepő oka van

Egyre több helyen alkalmaznak olyan mezőgazdasági gyakorlatot, amely egyszerre segítheti a vadállatokat és csökkentheti az ember-állat konfliktusokat.

Elgázolták az őzgidát, majd segítség nélkül otthagyták - az életéért küzdenek az állatmentők

Egy súlyosan sérült őzgida órákig feküdt az út szélén, mire állatmentőkhöz került. Most kritikus állapotban kezelik.

Azt írták az árva cica posztja alá: Fejlövést neki!

Megdöbbentő komment érkezett egy árva kiscica fotója alá, felháborodott az állatmentő alapítvány.

Méhlegelőt alakított ki a telkén, mégis bírsággal fenyegetik

Egy kaposvári férfi szerint környezetbarát kezdeményezése miatt felszólítást kapott a kaszálásra, mert a hatóság gyomos területként értékelte a virágos telket.

Rejtély a Zagyván: útközben eltűnik a víz, a szakemberek megtalálták az okát

A tározókból kiengedett víz már nem olyan gyorsan jut el a folyó alsóbb szakaszaira, mint korábban - a háttérben egy meglepő jelenség áll.

Itt van víz bőven - a Vaskaputól üzent egy volt vízügyi szakember a magyar aszály kapcsán

A Baja környéki alacsony dunai vízállásról szóló hírekre reagálva egy korábbi vízügyi szakember szerint a probléma megoldása nem társadalmi összefogáson, hanem nagy állami beruházásokon múlik.

Globális összeomlásra figyelmeztet az, aki a 2008-as válságot és a Covidot is előre jelezte

Robert Peston szerint az AI körüli befektetési láz néhány éven belül súlyos pénzügyi válságot idézhet elő.

Oligocén kori csigák és kagylók kerültek elő a Duna partján, de a lelőhelyet már illegális ásatások barmolták szét

30 millió éves tengeri világ rejtőzik a Duna partján - különleges ősmaradványokra bukkantak Esztergomnál.

Fontos változás a macskamentésben: nem utasítható el a segítségkérés

A Lajka Állatvédő Alapítvány szerint egy új jogértelmezés alapján a bajba jutott macskák esetében is kötelező intézkedniük az illetékes szerveknek.

Vb-2026 - Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Életmód

Mindent felforgat az új felfedezés: a kreatin nemcsak az izmokat építheti

Egy új kutatás szerint a népszerű étrend-kiegészítő váratlan szerepet játszhat az immunrendszer működésének támogatásában.

Áttörés a laborban: egy felfedezés teljesen átírhatja a vérátömlesztés szabályait

Egy új módszer siker esetén világszerte enyhítheti a kórházak egyik legnagyobb problémáját.

Meglepő eredményre jutottak a kutatók - ez a hétköznapi vitamin lassíthatja az öregedést

Egy négyéves kutatás olyan összefüggést tárt fel, amely új megvilágításba helyezheti az egészséges öregedés lehetőségeit.

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

A néhány milliméteres bőrmintákból 500-600 gén mintázatát tudják vizsgálni.

SE: speciális fájdalomcsillapítást alkalmaznak egyes daganatos betegeknél

Ezen eljárások alkalmazása speciális tudást és gyakorlatot igényel, elsajátításuk időigényes.

Tudomány

Elképesztő látvány: a téridő szinte szétszakítja az égitest képét

A különleges animáció megmutatja, milyen bizarr látvány tárulhatna elénk a világegyetem egyik legerősebb gravitációs terében.

Hosszú időre elnémul a tudomány óriása - minden megváltozik, amikor újraindul a CERN

Egy korszak lezárult, de a kutatók szerint az igazán izgalmas felfedezések csak ezután következnek.

Mikroszkopikus élőlényeket alkalmazó toxicitási vizsgálati rendszert fejlesztenek az SZTE-n

Újgenerációs, rendkívül érzékeny, mikroszkopikus élőlényeket alkalmazó anyaghatástani és toxicitási vizsgálati rendszert fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén

Hét kilométeres mélységben, több millió éves bálnacsontok között eddig ismeretlen élőlényekre bukkantak a kutatók a világ legnagyobb ismert bálnatemetőjében.

Új kígyófajt fedeztek fel Dél-Kínában

A kutatók mintegy 760 méteres tengerszint feletti magasságban, lombhullató erdőkben találták meg az állatot, amely főként gilisztákkal és lágy testű rovarlárvákkal táplálkozik.

Kivirágzik a Művészetek Kertje a Szigeten

Új szintre emeli a Sziget a művészeti élményeket az idei fesztiválon, a közönség aktív bevonására építve a fesztivál tereit. Az új koncepció középpontjában a Jardin des Arts (Művészetek Kertje) áll, amely egy összefüggő kulturális negyedként kapcsolja össze a kortárs cirkusz, a tánc, az audiovizuális művészetek és az összművészeti előadások világát úgy, hogy a látogatók ezúttal nemcsak nézői, hanem alakítói is lehetnek az élményeknek.

Sziget Fesztivál

Előbb Generali Gyerek Sziget, aztán indulhat a nyár

Van, ami egyszerűen úgy jó, ahogy van. Például az, hogy a vakáció idén is a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaival kezdődik június 19. és 21. között a Hajógyári-szigeten.

Kulisszák mögé enged a Sziget: elindult a hellonext Steward program jelentkezése

Új, hiánypótló fesztiválképzést indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ. A jelentkező fiatalok a fesztivál lebonyolító csapatának tagjaként beleláthatnak egy nagy fesztivál működésébe. A hellonext Steward program jelentkezési határideje 2026. május 31.

Bródy Dalok Napja: Mindannyian mások vagyunk

Augusztus 9-én, a Sziget Mínusz Egyedik Napján mintegy félszáz hazai előadó és zenekar lép a fesztivál nagyszínpadára, hogy közösen tisztelegjenek Bródy János életműve előtt.

Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én.

Az Arzenál és a Turbina is kint lesz a Szigeten

A hazai klubélet ikonikus szereplői is megjelennek az újra magyar kézbe került Sziget programjaiban. A fesztivál elektronikus zenei háromszöge, a Delta District egyik csúcsán, az idén Der Klub néven jelentkező helyszínén például a hazai techno szcéna népszerű találkozóhelye, az Arzenál, valamint Budapest kedvelt művészeti és zenei központja, a Turbina csapata formálja az underground elektronika egyedi klubélményét.

Teljes a Delta District programja

Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

Újabb Sziget nevek: Skepta, Jorja Smith, Natasha Bedingfield és sokan mások

A magyar sztárzenekarokat felsorakoztató Budapest Park helyszín fellépői után most huszonöt országból érkező, közel félszáz nevet tett közzé a Sziget. A listán ott van - mások mellett - a brit rapsztár, a grime műfaj karizmatikus ikonja, Skepta, a kortárs brit R&B egyik legtehetségesebb énekesnője, Jorja Smith, a világszerte ünnepelt DJ, Peggy Gou, az Unwritten című számmal berobbant Natasha Bedingfield, a norvég popsztár, Sigrid vagy a belga elektronikus legenda, a Soulwax is.

Idén is lesz ALDI a Szigeten

Az ALDI Magyarország immár kilencedik alkalommal települ ki Európa egyik legkedveltebb fesztiváljára. Az áruházlánc idén is pop-up bolttal, valamint egy minden eddiginél nagyobb Grill Zónával készül a látogatók kiszolgálására. Az ALDI üzlet 2026-ban is a csónakház melletti területen várja a fesztiválozókat, és a megszokott módon, bolti árakon biztosítja a bevásárlás lehetőségét. Az áruházban vásárolt grilltermékeket ezúttal is ingyenesen készre sütik a helyszínen.

A magyar zene szíve itt dobban: Budapest Park a Szigeten

A Budapest Park egyedi hangulata és a Sziget utánozhatatlan fesztiválélménye forr össze az idei év új helyszínén, a Budapest Park Stage by Johnnie Walker-en. Öt napon keresztül, napi 4-5 műsorsávban lépnek fel azok a hazai előadók, akik a magyar zenei élet meghatározó szereplői és a Parkban is már többször bizonyítottak.

Sziget: megérkeztek az újabb nevek

A zenei műfajokon átívelő több, mint negyven új fellépő között látható - többek mellett - a legnagyobb rockfesztiválok headliner sorait bérlő Bring Me The Horizon, a tavaly megjelent Midnight Sun albuma után hatalmasat futó popdíva, Zara Larsson, a hip-hop szcéna élvonalának ligájába emelkedő Loyle Carner vagy a legfrissebb albumával fél éve előrukkoló indie-rock formáció, a Wolf Alice.

Indul a félárú diákbérlet a Szigetre

Január 19-től már elérhető az érvényes diákigazolványhoz kötött félárú bérlet a 2026-os Szigetre. A kedvezményes lehetőséget a BudapestGO alkalmazásban megvásárolt - Budapestre is érvényes - utazási diákbérletekkel lehet igénybe venni. A kedvezményes akció július 31-ig, vagy - a fesztivál véges befogadóképessége okán - a készlet erejéig tart. A Sziget diákbérlet ára a jegyárfordulókkal nem változik, ráadásul részletre is beszerezhető.

Belépés és regisztráció

Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.