Sziget Fesztivál
Előbb Generali Gyerek Sziget, aztán indulhat a nyár
Van, ami egyszerűen úgy jó, ahogy van. Például az, hogy a vakáció idén is a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaival kezdődik június 19. és 21. között a Hajógyári-szigeten.
2026.06.03 12:12ma.huA péntek a hagyományokhoz híven Halász Judit koncertjével indul, aztán egész hétvégén jöhet a felhőtlen kikapcsolódás: koncertek, interaktív előadások, cirkuszi forgatag, zsonglőrök, kézműves programok és természetközeli élmények várják a családokat. Az idei év sok újdonságot hoz, mint például a Természetközeli Relax kabin vagy a Hamupipőke Magmeditáció. Vasárnap estére pedig megszületik a Hajógyári-sziget közösen szőtt meséje egy közösségi mesealkotás során.
A Nagyszínpad programjai idén is minden napra tartogatnak különleges fellépőket. Pénteken a Superar gyermekkórus nyitja a programot, utána Majorka Színház „A só” című előadása érkezik, majd Halász Judit „Csiribiri” koncertje koronázza meg a napot. Szombaton a Lóca Együttes „ÁtalakuLóca” koncertje után a Belvárosi Betyárok gondoskodnak a jó hangulatról, este pedig a Kaláka, „Nálatok laknak-e állatok?” című műsora várja a közönséget. Vasárnap az Apacuka koncertjével indul a nap, majd a Kámfor Bábszínház kozmikus kalandja következik, a hétvégét pedig a Kiskalász zenekar „Csinta, csinta” koncertje zárja.
Újdonságokkal is készülnek
Az idei év egyik legkülönlegesebb programja a „Hajógyári-sziget meséje” közösségi mesealkotás lesz. A nap során folyamatosan épülő történetekhez minden érkező gyermek hozzáadhat egy szereplőt, helyszínt vagy eseményt, amelyekből élő mesélés közben bontakozik ki a Hajógyári-sziget képzeletbeli világa. A Duna titkai, beszélő fák és mesebeli hajók történetei fonódnak össze a gyerekek fantáziájából megszülető közös mesében.
Új élményekkel vár a Gyerek Paradicsom is, ahol idén az élő környezet és a természet kerül a középpontba. A Természetközeli Relax Kabin minden érzékszervre ható élményt kínál hangokkal, illatokkal, érintésekkel és színekkel, míg a Titkos Kert workshopon saját kis növénykert készülhet palántázással és ültetéssel.
A Néprajzi Múzeum helyszíne az idei évben még nagyobb területen várja az érdeklődőket, a Babajátszó környékén pedig új fejlesztéssel foglalkozó szervezetek és alapítványok mutatkoznak be. A Platán Babaszínpadon mondókák, mesék és hordozós táncprogramok várják a legkisebbeket és szüleiket.
Karamella Cirkuszvilág és Kukutyin is visszatér
A Karamella Cirkuszvilág sátraiban idén is egyszerre lehet aktívan bekapcsolódni és csak ámulva figyelni a cirkusz varázsát. A zsonglőrködés, artista játékok és bohóctréfák mellett sok gyerek itt találkozik először a cirkusz világával, és talán innen indul majd a jövő artistáinak története is.
A Karzat Színház utazó játékfaluja, a Kukutyin ismét életre kelti a régi mesterségeket. A gyerekek és a családok közösen segíthetnek rendet rakni a cégtáblák és cégérek között, miközben a hátsó udvarokban veteményesek, gyümölcsfák és ügyességi feladatok várják őket.
A népszerű programok természetesen idén sem maradnak el: lesz állatsimogató, Kerek Perec Gasztronómiai Játszótér, óriás ugrálóvár, Bagjump, rekeszmászás, társasjáték helyszín, Cserkésztábor, Trillamanók, Kezes-lábas Játszóház, valamint Generali Akadálypálya és szűrőbusz is.
Kézművesség egész hétvégén
A Kézműves Palotában egész hétvégén kreatív foglalkozások várják az alkotni vágyókat. Készülnek majd állatos, hercegnős és szuperhősös álarcok, virágkoszorúk, papírkoronák, szuperhős figurák, repkedő lepkék, saját rajzos legyezők és gyöngyfák is.
Három nap játék, mese, alkotás és közös élmények a Hajógyári-szigeten, ahol idén is az ingyenes Gyerek Szigettel kezdődik a nyár: www.gyereksziget.hu
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:45 Globális összeomlásra figyelmeztet az, aki a 2008-as válságot és a Covidot is előre jelezte
- 6:36 Forsthoffer Ágnes: Az emberek nem ezt érdemlik és nem erre van igényük
- 20:03 Polgár Juditot javasolja köztársasági elnöknek Magyar Péter
- 18:37 Oligocén kori csigák és kagylók kerültek elő a Duna partján, de a lelőhelyet már illegális ásatások barmolták szét
- 16:20 Fontos változás a macskamentésben: nem utasítható el a segítségkérés
- 14:17 Drámai életmentés a Dunán: rendőrök és mentők együtt hoztak vissza az életbe egy nőt
- 14:08 Kármán András: a Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


