Az okostelefonozást sosem késő elkezdeni!

Exkluzív! Harsányi Levente okostelefonnal ment vécére is

Még viszonylag kevesen ismerik, de egyre inkább terjed az úgynevezett okostelefon-használók köre. A fő szószóló egyértelműen Harsányi Levente, de vajon ő mit mond minderről?

Harsányi Levi így oldotta meg okosba' képgaléria

2011.03.29 14:47ma.hu

A T-Mobile nemrég napvilágot látott felmérése szerint az okostelefon-használók - Magyarországon nagyjából 1,5 millióra tehető a számuk - 2/3-a úgy érzi, hogy otthonosan mozog az alkalmazások közt és kifejezetten "baráti viszonyban" van a készülékével, de még mindig minden harmadik használó csak ismerkedik az újfajta lehetőségekkel. A felhasználók száma azonban jól mutatja, hogy miközben statisztikailag már a csecsemőkre is fejenként több mint egy mobiltelefon jut, a telefonáláson és sms-ezésen túl másra is alkalmas készülékek csábításának nehezen engedünk.

A népszerűsítésben már eddig is rengeteget tett - és vélhetően fog még tenni - a nem véletlenül "Aszfaltbetyár" becenévvel elhíresült Harsányi Levente, akit épp ebből az apropóból saját okostelefonos élményeiről kérdeztük meg.

A "Megoldjuk okosba" akció előtt Levente saját bevallása szerint nem túl sokat tudott az okostelefonokról, sokakhoz hasonlóan ő is úgy volt vele, bárki mondhatja, hogy mennyire jó, de csak akkor hitte el, amikor a saját bőrén is megtapasztalta az előnyöket. Eleinte azzal is beérte, hogy megnézte az e-mailjeit, útközben terveket írt a rádióműsorához, élvezte, hogy nincs helyhez kötve, mégis intézheti az ügyeit.

Az első valódi előnyt mégsem ekkor, hanem a GPS-alkalmazás használatakor tapasztalta meg, mert bárhol járt külföldön, sosem tévedt el, de azt is bárhol meg tudta nézni, hogy az adott helyen mit érdemes megnézni, illetve egyes helyekről hogyan vélekednek mások, érdemes-e  kipróbálni.

De kiderült, a legemlékezetesebb emléke nem ezekhez kapcsolódik.

Fotó: Avantgarde (További képek a galériában!)

Saint Tropez-ban voltunk, és a franciák nagyon háklisak arra, hogy a saját nyelvükön szóljanak hozzájuk. Megnéztem egy szótárprogram segítségével, hogy van az, hogy köszönöm, mindennel meg voltunk elégedve és legközelebb is ezt az éttermet választjuk. A pincér végighallgatott, és megtapsolt!” – mesélte a ma.hu-nak.

A sztori csattanója azonban még hátravan. „Utána viszont megkérdezte, hogy mit akartam mondani, mert nem értette, ahogy összeszedtem a mondatot!” Szerencsére a próbálkozást mégis nemcsak ő, de a szomszédos asztalnál ülők is értékelték és Levinek ez elég meggyőző volt, hogy tényleg hasznos kis kütyü van nála.

Ezek után persze egyáltalán nem csoda, hogy örömmel vállalta el a felkérést, hogy másokat is okostelefonhoz juttasson. Az országot járva számos vicces élményben volt része, mint mondta: „Az okostelefonnal annyi mindent lehet: beszélgetni, kapcsolatot teremteni, tanulni, szinte mindenre jó, főleg, ha az emberek már tudják, miről szól.

Persze az is sokat számít, hogy ki mit használ a végtelen lehetőségek közül, és itt tényleg bármi lehetséges. A hagyományos telefonoknál a készülék határozza meg, mi mindent lehet vele kezdeni a telefonáláson és az üzenetküldésen kívül, az okostelefonoknál viszont csak a felhasználón múlik, milyen alkalmazást tölt rá: a levelezéstől az internetes közösségi oldalakon keresztül a szakmai feladatokig bármi elérhető.

Ahogy az egyik játékos – későbbi okostelefon-nyertes – is megfogalmazta: „Nem ismerem ezeket, de nem is kell, a telefon okos, majd megoldja!

És hogy mi volt a legemlékezetesebb élménye az „okosító akció” során? „A legjobban az tetszett, amikor a vécén kellett elbújnom. Egy vécémúzeumban voltunk Szentendrén, és a játékos nem akarta elhinni, hogy ott vagyok. Pedig ott voltam, de mindig elmentek mellettem, én pedig nem szólhattam ki!” – emlékezett vissza.

Persze használaton kívüli vécé volt, de vécé. Kinéztem a kis kémlelőn, látom: odajön, nézelődik, azt mondja, ez a vécé, de hol a Levi?” – nevetett, végül mégis sikerült egymásra találniuk, a fiatalember pedig nemcsak egy élménnyel, hanem a Levinél lévő ajándék okostelefonnal is gazdagabb lett.

Még több hír Harsányi Leventéről

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.