Magas fölénnyel nyert a fürtös szépség
Való Világ: Éva ismét győzött a párbajban!
Szombat este összecsapott a két Törtető. Éva győzedelmeskedett, Ildikó számára véget ért a ValóVilág.
2011.01.16 08:28rtlklub.huElérkezett a ValóVilág 4 történetének eddigi legkeményebb Párbaja: összecsapott a két Törtető, Ildi és Éva. A szombat esti párbajt nagy várakozás előzte meg a Villában és a Villa falain kívül egyaránt.
Az RTL-Klub felelevenítette azt a pillanatot, amikor a két Törtető egyszer már megküzdött egymással, azt, amikor Ildi utólag beköltözött a luxusbörtönbe és persze azt is, amikor az aerobic-oktató néhány nappal ezelőtt kiválasztotta Párbaj-ellenfelét.
Alekosz, Éva kampányfőnöke elárulta, hogy neki a fürtös Törtető a leki társa, és néha "olyan dimenziókba utaznak, ahová mások nem követik őket".
Jerzy, a másik kampányfőnök is beszélt Ildikóról. Ezután Ildi elbúcsúzott társaitól, majd eljött az idő: bőrönddel a kezében el kellett indulnia a stúdióba. Éva is szólt néhány szót a Villalakókhoz, megölelgette őket, majd ő is kilépett a Villaajtón.
Természetesen kisfilmeket is levetített a csatorna a nézőknek, a két Párbajózó legemlékezetesebb pillanatairól. Így ismét megnézhettük többek között Éva legnagyobb vitáit, erről az érintett is elmondta a véleményét.
A bejátszások között a Törtetők szócsatát vívtak a stúdióban. Ildi például leboszorkányozta ellenfelét, Éva pedig ismét szóba hozta a "kultúrbarbárságot".
Ahogy eddig is, most is megkérdezte a csatorna a korábbi Villalakókat, hogy szerintük ki megy vissza a Villába.
Majd a két kampányfőnök, Jerzy és Alekosz elmondták a kortesbeszédeket. A Szépfiú kezdte, arról igyekezett meggyőzni a nézőket, hogy Ildi igenis a Villába való. Ezután Alekosz is kiállt Éva mellett.
Ahogy a Párbajok alkalmával lenni szokott, a Villalakók ismét elmondták, kit várnak vissza a Párbajról. Évát ezen a ponton hatalmas meglepetés érte, ugyanis Béci is az ő nevét mondta, annak ellenére, hogy konfliktusuk volt.
Balázs ezek után lezárta a szavazást, a feszültséget ekkor már tapintani lehetett a stúdióban. Először csak fantomképeket láthattuk, majd kiderült: Éva komoly fölénnyel felül kerekedett, a nézők 62%-a döntött úgy, hogy ő folytassa a játékot. Így aztán Alekosz lelki társa visszaindult a Villába.
A lakók örültek Éva visszatérésének. A győztes Törtető pedig azonnal Bécit kereste, meg akarta köszönni neki, hogy rá szavazott.
Kíváncsi hogy mi történik a Villában? Itt bővebben olvashat a témáról!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06