Magyar Attila először időt kért feleségétől...

"Mást szeretek" - Gregor Berni férje megértő, Attila neje zokog

Kisgyermekét, Álmost továbbra is együtt neveli Gregor Bernadett és férje. A színésznő párja megértően fogadta Bernadett döntését: elhagyja őt, mert Magyar Attilába szerelmes. A színész felesége azonban teljesen összetört.

2010.11.12 07:40ma.hu - Fotó: TV2 - Kiskegyed

Gregor Bernadett színt vallott - tegnap a sajtóban is megjelent: Magyar Attila és a színésznő egymásba szerettek.

Bernadett most elárulta, férje, István volt az első, akivel közölte a hírt, ő pedig megértően fogadta és hihetetlenül korrekt módon tudomásul vette a döntését - fogalmazott a sztár. Hozzátette: új kapcsolatát nem félti a felhajtástól, mivel nem kell tartaniuk attól, hogy azt a nagy érdeklődés veszélyeztetné. Minden csoda három napig tart - szögezte le.

Arra viszont kitérő választ adott, összeköltöztek-e Magyar Attila színésszel. Úgy tudni, ezzel még várnak. Bernadett férje, István elmondta: még nem beszélnek arról, melyikük neveli fel fiukat, Álmost. A neje maradt a házukban, de most is öt percre laknak egymástól. Kialakítottak órarendet, ki mikor van a gyermekkel. Hatalmas szeretetben nevelik őt, úgy vélik, nem sínyli meg a válásukat. Egymás időbeosztását is figyelembe veszik. Míg Bernadett a Mágnás Miskában játszik, István Celldömölkön a Fehérlófia című darabbal szerepel, melyet ő írt és rendezett.

Magyar Attila felesége azonban összetört. A TV2 Aktívjában zokogva nyilatkozta, előző nap a tévében látta a beharangozót, aztán az interneten tudta meg, mi történt férje és Bernadett között. Két hete úgy hagyta ott a párja, hogy el kell mennie, újra fel kell építenie önmagát. Azt mondta neki: nem akar elválni, nagyon szereti, időt kér. Az asszony sírva magyarázta: nem érti az egészet, minden jó volt, mondta Attilának, hogy fogadjanak örökbe gyermeket. Ő mindent megtett, elment az orvoshoz, mesterséges megtermékenyítésen is járt, minden végigcsinált, mindent Attiláért - hangzott a megrázó vallomás - írja a Napi Ász.

Magyar Attila és felesége - Fotó: RTL Klub

Nem kis meglepetést okozott tegnap a hír: Gregor Bernadett bevallotta, hogy a szíve már másé, ezért elhagyta a férjét.

A színésznő és kollégája, Magyar Attila éppen a Mágnás Miska próbái alatt ismerkedett jobban össze, majd a jelek szerint menthetetlenül egymásba szerettek.

Míg azonban Gregor Bernadettnek és férjének már volt egy kapcsolati törése 2008-ban - a párja megcsalta a színésznőt, és hosszabb időbe telt helyreállítani a bizalmat -, arról semmit sem lehetett hallani, hogy Magyar Attila és neje között ne lett volna minden rendben...

Gregor Bernadettnek és a férjének egy közös gyermeke született. a kis Álmos, a színésznőnek azonban van egy 14 éves nagyfia is, Bence.

Magyar Attila és a párja házasságából ugyanakkor nem született közös utód. A színész hónapokkal ezelőtt beszélt arról, hogy feleségének és neki nem lehet közös gyermeke. Párjának már vannak csemetéi, de szerettek volna közös babát is.

Bár folyamatosan próbálkoztak, egyre inkább érlelődött bennük a döntés: ha máshogy nem megy, lombik bébit nem szeretnének, inkább örökbe fogadnak. Úgy tűnik, ebből már nem lesz semmi...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.