Villámesküvőn nősült a focista
Vadócz Krisztián: "Holnap elveszlek, hozzám jössz?"
Fél év együttjárás után egy hétfő estén kérte meg szerelme kezét Vadócz Krisztián, másnap pedig már férj és feleség voltak. A szervezés ennek ellenére tökéletes volt.
2010.07.22 10:24ma.hu„Éppen sorozatot néztem a tévében – meséli Bajner Dóra a Hot!-nak –, amikor letérdelt az ágy elé és megkérte a kezemet.”
A kissé hétköznapi lánykérést azonban egyáltalán nem hétköznapi esküvő követte, ugyanis Vadócz Krisztián a várt válasz után azonnal közölte, hogy másnap várja őket az érdi anyakönyvvezető.
A 25 éves focista persze jó előre megszervezett mindent, és kedvese „igen”-jére is számított, hisz bár csak fél éve jártak együtt, már szóba került köztük a házasság.
A modellként dolgozó Dóra nem véletlenül tartogatott a szekrényében már hetek óta egy egyszerű, de annál szebb rózsaszín Náray-féle ruhakölteményt.
A csak néhány óráig tartó jegyesség alatt a friss menyasszonynak annyi dolga maradt, hogy fodrászt és kozmetikust szerezzen, aki azonnali határidővel vállalja az alkalomhoz illő frizura és smink elkészítését, a rokonokat Krisztián már korábban értesítette, hogy tegyék szabaddá magukat a nagy napra.
Így hát azon a bizonyos keddi délutánon a szűk, ámde meghatott család jelenlétében mondták ki kölcsönösen az igent és húzták egymás ujjára a gyűrűt.
Az esküvői vacsorára egy XIII. kerületi étteremben került sor, ahová Dóra édesanyja egy csodaszép marcipántortát vitt, ezt követően pedig a legdrágább budapesti étterem elnöki lakosztályát vették ki, hogy az első hivatalos éjszakájukat eltöltsék. A szobát természetesen mindenhol virágszirmok borították, és egy szívet is kiraktak az ifjú pár tiszteletére – olvasható a Hot!-ban.
A fiatalasszony mindössze egy dolgot sajnált az esküvő után: újdonsült férje a nászéjszaka után már ment is Spanyolországba, ahol bőszen rúgja a bőrt. Dórát egyelőre még itthon tartja a munkája és néhány felkérés, amire akkor bólintott rá, mikor még nem tudta, hamarosan feleség lesz, de az elutazás hajnalán megígérte a férjének: amint lesz néhány szabad napja, azonnal repül ő is a napfényes országba.
Vadócz Krisztián a válogatottban
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06