Újrakezdés és lehetőségek a Twilight-nak hála

Szerelmi bánat ellen nézzünk Alkonyat-filmeket!

Nemcsak a jóképű főszereplő és a misztikus történet a Twilight-filmek sikerének titka. A lányok állítják: ha ezt nézik, enyhül a szívfájdalom.

2010.05.06 16:24estihirlap.hu - Katymári Vanda

Stephenie Meyer a sorozat első regényének megírásakor talán nem is sejtette, hogy az általa szó szerint megálmodott történet tinédzser lányok és ifjú nők millióinak életét változtatja majd meg. És valóban nem túlzás azt mondani, hogy sokak élete vett már fordulatot, amióta megnézték ezeket a filmeket.

Magyar nők tucatjával számolnak be a világháló különböző fórumain arról, hogy a vámpíros és vérfarkasos szerelmi sztori miképpen segített nekik a szerelmi bánat legyőzésében. Az Esti Hírlapnak nyilatkozó, összetört szívű Andrea például húsznál is többször látta már a Robert Pattinson és Kristen Stewart alakította jeleneteket. Azt mondja, emiatt még a barátai is őrültnek tartják, de ő azt mondja, mindegyik mozizás után egyre jobban érezte magát.

- Három éven át voltam szerelmes egy olyan nős férfibe, aki csak kihasznált és hitegetett, hogy majd ekkor meg akkor elválik. Tudom, csak magamat okolhatom, amiért hagytam mindezt. Persze végül a feleségével maradt, sőt újabb babát várnak... Amikor megtudtam a hírt, összeomlottam, de ekkor szerencsére rátaláltam ezekre a filmekre. Három hét alatt sikerült túljutnom három év szenvedésén - mesélte a harmincöt éves nő, akinek az Alkonyat adott reményt, hogy mégiscsak létezik igaz, önzetlen szerelem. Hiszi, hogy ezt ő is megtalálhatja, és ma már tudja, hogy korábbi kapcsolatának semmi köze sem volt a tiszta érzelmekhez.

A húszas évei közepén járó, marketingesként dolgozó Ivett is így vélekedik: ő is önkéntelenül kezdte alkalmazni a „Twilight-terápiát".

- Az Alkonyatnak köszönhetem, hogy a szakítás után nem követtem el öngyilkosságot, és talpra tudtam állni. A filmben Bella a motorszereléssel kötötte le a figyelmét, én pedig a munkába menekültem. Esténként és hétvégén újranéztem a filmeket és olvastam a könyveket. Erőt adott, hogy összeszedjem magam, hogy tovább éljek és megtaláljam a páromat, akit valóban nekem szánt a sors - bizakodik az estihirlap.hu-nak megszólaló, ma már újra mosolygós lány.

De vajon mindez tényleg segíthet túljutni a szerelmi gyászon, vagy csak a képsorok közé próbálnak menekülni azok, akik ezt a módszert alkalmazzák?

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint a válasz attól függ, hogy az illető a mindennapokban mennyire tud jól profitálni a filmben látottakból.

- Fontos, hogy ne távolodjunk el a virtuális vagy filmbéli világba, hanem a valós életben alkalmazzuk a mozi által átélt érzéseket és hangulatot. A zene is hasonlóképpen segíthet feldolgozni a traumákat. Ha e filmek nézésétől nyitottabban tudunk tekinteni a világra és észrevesszük az újat, a különlegeset, akkor működőképes lehet az „Alkonyat-terápia"- vélekedik az Esti Hírlapnak nyilatkozó szakember.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.