Már a rendező is megvan, kezdődhet a forgatás
Bill Condon rendezi a negyedik Alkonyat-filmet
Bill Condon rendezi a Hajnalhasadás című negyedik Alkonyat-filmet - jelentette be a szériát gyártó Summit Entertainment.
2010.04.29 11:54MTICondon elmondta: nagyon örül, hogy a befejező részben ő vezetheti el a történetet a végkifejletéhez. Korábban más híres rendezők - köztük Gus Van Sant és Sofia Coppola - neve is szóba került a Hajnalhasadással kapcsolatban.
A kamaszoknak, főként tinédzser lányoknak szánt vámpírsorozat utolsó részének forgatókönyvén már dolgoznak, a produkcióban Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner alakítják a főbb szerepeket.
Condon 1999-ben kapott forgatókönyvírói Oscar-díjat a Gods and Monsters című drámáért, de ő írta és rendezte a Dreamgirls című zenés filmet, valamint ő volt a producere a tavalyi Oscar-shownak, amelyet Hugh Jackman vezetett.
A Stephenie Meyer regénysorozatából forgatott Alkonyat-filmek harmadik epizódját, a Napfogyatkozást június 30-tól láthatják a nézők a mozikban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06