Vergődött házasságában a Jóban-Rosszban sztár

Cseke Katinka: A férjemnek lett valakije

A TV2 sztárja megdöbbentő vallomást tett - Cseke Katinka elárulta, hogy már évek óta vergődött házasságában, de most mindennek vége: férje közölte vele, hogy van valakije.

2010.03.29 13:30Tabu tv

Ezek után már szinte természetes volt a válás ténye, de a színésznő azt is elárulta, hogy korábban is többször gondolkodott kenyértörésen.

"Kilenc évig éltünk együtt, ebből nyolc év házasság volt, és tőle van a kislányom is. Azt gondolom, jó 50-60 százalékban hibás vagyok azért, hogy Ő elment. Nehéz volt, pláne azt volt nehéz feldolgozni, hogy az elmúlt években többször válni akartam, de gyáva oroszlán módjára ezt nem tettem meg. Ez után egyszer csak Ő jött azzal, hogy van valakije!" - mondta el a Tabu Tv internetes videójában Cseke Katinka, aki mérhetetlenül igazságtalannak érzi a dolgot.

A színésznő elárulta: már nagyon fuldoklott a házasságban.

"Az én férjem nem egy beszédes, egy kirobbanó szenvedélyű ember. Ő minden energiáját levezette a tánccal a színpadon, és hozzám haza már egy nyugodt, fáradt ember jött. Szerettem volna megenni a világot nagy kanállal, de nem jött össze!" - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Katinka.

"Azt hiszem, hogy ez a sértettség és fájdalom leginkább nem is a férjem, hanem a jó isten felé van, hogy ezt adta így, hogy menni akartam, és nem adott lehetőséget, Ő pedig elment!" - meséli a tabutv.hu riporterének Cseke Katinka, akinek még nincs új párja.

Katinka nem akar szép, de üres liba lenni!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.