Kísérteteket árverez az interneten egy férfi
Palackozott szellemek kalapács alatt
A két szellem külön-külön, de párban is kapható. Származási helyük az eladó christchurchi háza, szelleműzéssel tessékelődtek ki onnan, jelenleg szenteltvizes üvegcsében tartózkodnak - tudatta árusuk a www.trademe.co.nz honlapon.
2010.03.06 11:06MTIHozzátette, hogy az egyik kísértet egy idős férfié, aki az 1920-as években halt meg a házban, a másik pedig egy kislányé, de róla nem közölt halálozási évszámot. A férfi - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap - felfedte, hogy a két szellem kiűzésük előtt fel-le kapcsolgatta a lámpákat, a villanytűzhelyt meg ki-be, kutyájukat pedig rettegésben tartotta.
A szelleműzés 2009. július 15-én történt, és azóta nyugalom van, ezért is véli a ház és a kísértetek tulajdonosa, hogy biztosan a szenteltvizes üvegekben vannak, illetve azért is, mert idővel kékre színeződött a víz. A férfi szerint ez arra utal, hogy alszanak. Felébresztésük és -élesztésük módja szerinte az, hogy kiönti a vevő a "palackozott" szellemet egy kistányérra, és hagyja elpárologni. Amennyiben saját kísértetekre vágyik, a házában párologtatja a portékát.
A két szellem iránt nagy az érdeklődés, már vagy 70 ezren kattintottak a honlapon rájuk. Az árajánlat 200 ezer forint fölé emelkedett. Az érdeklődők hozzá is szólnak a dologhoz. Egyikük megkérdezte az eladótól, hogy mi történik, ha megissza a kísérteteket. A válasz: "Nem tudom, de lehet, hogy életre szóló barátokra tesz szert".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06