Orgiát a Szecesszió Házába!
Mindent bele a műtárgyak között: szexklub a múzeumban
Szexklub költözött egy bécsi múzeumba, az osztrák főváros egyik jellegzetességének számító Szecesszió Házába.
2010.02.23 17:03MTINem kevés feltűnést és részben felháborodást is keltett Bécsben, hogy a szvingerklub egy művészeti produkció keretében ideiglenesen áttelepült a múzeum alagsori termeibe. Christoph Büchel svájci művész A szexkultúra tere című installációjának keretében a múzeum alagsori kiállítási tereit részben átalakították az Element6 nevű bécsi kör számára.
Így Gustav Klimt világhírű Beethoven-frízét nappal az éjszaka üzemelő klub üres helyiségein át közelíthetik meg a látogatók.
A rendhagyó kiállítás mibenlétét a hét végi megnyitóig titokban tartották. A megnyitót követően azonban néhány nap alatt parázs vita bontakozott ki az osztrák pártok között a művészi szabadság határairól és nem utolsósorban az állami finanszírozás felhasználásáról.
A múzeum szóvivője szerint a művész a társadalmi valósággal akarja szembesíteni a látogatókat, és szándékában állt társadalmi vitát gerjeszteni. Büchel egyúttal arra is emlékeztetni akar, hogy a századfordulón Klimt és Egon Schiele alkotásait is pornográfnak tartotta a közvélemény. "Büchelt egy lapon sem lehet említeni Klimttel és Schielével" - vélekedett a konzervatív Osztrák Néppárt -, sajnálatos, hogy a magas művészi értékekkel rendelkező múzeum ezzel a tárlattal akarja felhívni magára a figyelmet. "Erkölcsi hanyatlás" - fogalmazott a jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ).
A szociáldemokraták a művészi szabadságra utalva a védelmükbe vették az installációt, azt hangoztatva, hogy a múzeumnak jogában áll eldönteni, mire költi a támogatást. A konzervatív vezetésű kerület illetékese a produkció bezárására szólította fel a részben költségvetési forrásból fenntartott múzeumot. "Nem csoportos szexre és sztriptízre" kaptak engedélyt a szervezők, a beadványban az szerepelt: "éjszakai klub színpaddal, szeparék és bár" - hangsúlyozta.
A múzeum szóvivője válaszul leszögezte, hogy a produkció költségeit a klub belépti díjaiból fedezik. Büchel korábbi, belső tereket megjelenítő installációi között volt már szolárium és olcsó szupermarket is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06