Lehet, hogy nyaralójától is meg kell válnia

Bajor Imrét betegségével anyagi csőd is fenyegeti?

Januárban rosszul lett a színész, s nemcsak premierjét kellett lemondania, de más elfoglaltságaival is elcsúszott - Bajor Imre már nyaralója eladásán is gondolkodott, s lehet, hogy újraindított étterme is újra hanyatlásnak indul?

2010.01.26 17:30ma.hu

Kénytelen volt minden fellépését lemondani január elején Bajor Imre - Egészsége nem teszi lehetővé, hogy színpadra álljon, amióta rosszul lett. Egyéb elfoglaltságaival sem törődhet, ami anyagilag is megviseli. Egyes lapinformációk szerint már azon is gondolkodott, eladja balatoni nyaralóját - írja a Napi Ász.

Ő azt mondja, családi házában elmondása szerint minden megvan, így a vidéki ház szükségtelenné vált. Az érdeklődésre a színművész igencsak elkeseredett. Konkrétumokat nem is igen akart mondani. Leszögezte, pihennie kell.

Orvosai arra utasították, számoljon le a túlfeszített munkatempóval és a stresszes életmóddal. Korábban reggeltől estig pörgött, mindent elvállalt, de a rosszulléte óta rá kellett döbbennie: ez így nem fog menni, nem akar a színpadon összeesni és meghalni - mondta a Napi Ásznak Bajor Imre szomorúan.

Nyomasztja azonban a lemondott premier, de nyilván az is, hogy újraindított éttermével sem tud foglalkozni. Vigasztalja, hogy hozzáértő csapat ügyel a vendéglőre. Adminisztrációs kötelezettségeiben pedig a neje segít neki - mondta el a színész a Napi Ásznak.

Bajor Imre nagyon készült a premierre, ám rosszulléte miatt a főpróbahéten orvosa minden közszerepléstől eltiltotta őt. A művész kénytelen volt lemondani a 2010. január 15-i premiert és az azt követő előadásokat.

A Mágnás Miska hatalmas sikere után most nem tud újabb szerepet játszani a Budapesti Operettszínház csapatával. Bajor Imre tavaly ilyenkor kifejtette: azon gondolkodik, befejezi színészi pályafutását.

Igen sok munkája volt: szerepelt a Heti hetesben, havota több alkalommal a Mikroszkóp Színpadon, fellépett az Operaházban. Mindenhol töretlen népszerűséggel.

A színművész azonban úgy vélekedett, az öreg szerepeket egyre inkább átírják fiatalabbakra, az idős művészekre annyira már nincs szükség. Bajor Imre elmondta, az elhivatott művészek általában azt mondogatják, hogy utolsó lehelletükig játszani akarnak. Szerinte ez ma már csak illúzió.

Régen ez sikerülhetettm haláláig színpadon állhatott egy-egy korabeli sztár, de akik ma játszanak, tisztában vannak azzal, hogy képtelenség dolgozni az utolsó percig.

Bajor Imre kifejtette, mióta elmúlt ötven éves, egyre inkább úgy érzi, kifelé megy a szakmából. Azt tervezte, egy-egy remek szerepet ezután sem utasít el, de igyekszik több időt tölteni családjával és az éttermét sem hanyagolja el.

A stressztől készült ki Bajor Imre?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.