Emilia a magyar énekes párja!

Dobrády Ákos már nem titkolja a Big Big World énekesnőjét!

Hivatalosan is egy párt alkot a TNT egykori sztárja és a svéd énekesnő, Emilia - Hetekkel ezelőtt egy szerelmes duettet énekeltek fel, s már az előkészületek idején "gyanús" volt az egyre több időt együtt töltő két tehetség...

2010.01.14 09:30ma.hu

Megerősítette Dobrády Ákos a hírt: immár egy párt alkotnak Emiliával. Még nagyon a kapcsolat elején vannak, így nem tudják, hogyan alakul majd későbbiekben a dolog. Egyelőre élvezik egymás társaságát. A nagykoncert után Emilia egy hétig hazánkban maradt, ezt az időt együtt töltötték - árulta el Ákos, aki arra is nagyon büszke, hogy a Syma-csarnokbeli koncertjére csaknem hatezren voltak kíváncsiak.

Egy dolog szomorította csak el a koncert után: ellopták tőle a barátjától születésnapjára kapott, 1,6 millió forintos mikrofont. Akivel a produkció során együtt dolgozott, azokért tűzbe tenné a kezét, inkább egy idegenre gyanakszik, aki odakeveredett, amikor a hangszereket pakolták. Sorszámozott darabról van szó, itthon nehéz eladni. Ákos reménykedik benne, hogy megkerül - adta hírül a Napi Ász.

Dobrády Ákos októberben járt Stockholmban, ahol találkozott a svéd énekesnővel. Emilia évekkel ezelőtt a Big Big World című számával lett világszerte népszerű.

Lesifotó is készült a párról, amint egy kávézóban beszélgetnek elmélyülten. A TNT együttes egykori sztárja később Hajdú Péter műsorában elmondta, akkoriban még valóban csak munkakapcsolat volt közte és Emilia között.

Viszonyuk azonban az együtt töltött idő alatt elmélyült, ha nincsenek együtt, interneten beszélgetnek, sőt, Ákos már akkor elárulta, hogy az énekesnő hamarosan Magyarországra látogat.

Dobrády Ákos úgy fogalmazott, nem meri kijelenteni, hogy a szíve foglalt, de ebből a kapcsolatból még bármi lehet.

Ingyen osztogatja Dobrády Ákos az új lemezét?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.