A színész gyerekei örömének örült

Mi lesz Gesztesi Károly karácsonyával?

Gesztesi Károly válása óta csak nagyon ritkán ad interjút a sajtó munkatársainak - A színész most elárulta, néhány napja az összes gyereke nála volt, és együtt díszítették fel a házat.

2009.12.04 16:30Tabu tv

Már a hírességek is elkezdtek készülni a karácsonyra, köztük van Gesztesi Károly, aki a Tabu tv-nek mesélt gyermekei öröméről.

"Tegnap már feldíszítettem a házat, pont nálam volt az összes gyerekem. Mondtam, hogy csukják be a szemüket arra az öt percre, amíg meggyújtottam a gyertyákat meg az égőket. Nagy házról van szó, úgyhogy nagy meló volt, de nagyon boldogok voltak, amikor kinyitották a szemüket"
- mesélte Gesztesi Károly a Vapiano új éttermének megnyitóján.

"Panka az összes fiúval összeölelkezve, becsukott szemmel, a földre borulva, a nappaliban várták, hogy mikor mondom azt, hogy na akkor most mehet. Amikor mondtam, akkor isteni élmény volt látni, ahogy csillogó szemekkel néznek. Pankának valóban ez az első olyan karácsonya szerintem, amit valóban megél, de nagyszerű volt" - mondta el a Tabu Tv videójában Gesztesi, aki arra már nem szeretett volna válaszolni, hogy Liptai Claudiával együtt tölti-e a szentestét.

A színész elmondta, hogy gondolkodott azon, hogy idén műfenyőt vesz, de mégis az igazi mellett döntött.

A halál gondolatával kacérkodik Gesztesi?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.